|
|
9 darab
2016. augusztus 20.
Volt diákunk, Venyercsán Bence sikerrel szerepelt az Olimpián, Rióban. 50 km-es gyaloglásban három magyar közül egyedüliként a 44. helyen ért célba.
2015. október 20.
A tanév első sportrendezvénye a heves esőzés miatt sajnálatos módon elmaradt, de a program részét képező Budapesti Középiskolás Atlétika Kupát később megrendezték.
2015. március 16.
A Nemzeti Tehetség Program keretén belül a Budapesti Diáksport Szövetség 2015. március 10-én rendezte meg a III. Balogh Tamás Emlékversenyt. Ez egy középiskolás fedett pályás atlétikai csapatbajnokság volt, ahol a budapesti középiskolák színe-java képviseltette magát. A lányoknál közel 20, a fiúknál 25 csapat, négy versenyszámban (60 m-es síkfutás, 4×200 m-es váltófutás, súlylökés és magasugrás/távolugrás) mérhette össze erejét.
2014. október 13.
2014. október 10-én rendezték meg a tanév első atlétika versenyét, a Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupát, melyen a főváros több mint 15 középiskolája vett részt. Közülük a legfiatalabbak 2000-ben, míg a legidősebbek 1995-ben született középiskolás diákok voltak, így 3 korcsoport versenyzett együtt.
2013. június 10.
Venyercsán Bence egy több hetes külföldi edzőtáborozást követően már a szezon elején számos versenyen szerepelt remek eredménnyel és több alkalommal is országos ifjúsági csúcsot gyalogolt.
2012. október 1.
Az idei tanév első megmérettetése a 7-8. osztályosok részére rendezett kerületi atlétika verseny volt. A csapat zömét a 8.C és 8.D osztályos tanulók alkották, de annak ellenére, hogy hetedikeseink csak néhány hete kerültek be iskolánkba, bátran vállalkoztak arra a feladatra, hogy az Apáczai gimnáziumot képviseljék.
2012. június 4.
A Gyalogló Világkupát kétévente rendezik meg. A résztvevők nagy létszáma miatt ez az egyik legrangosabb gyalogló verseny a világon. Az idén rekordszámú versenyző nevezett, az összes versenyszámot tekintve 64 országból 467 gyalogló. Távok: junior női 10 km, junior férfi 10 km, felnőtt női 20 km, felnőtt férfi 20 km, felnőtt férfi 50 km.
2011. október 11.
Bár az V. kerületi önkormányzatnál nehéz állapotok uralkodnak a sportreferenst távozása miatt, mégis megrendezésre került a kerületi testnevelők aktív és lelkes együttműködése révén a 2011/2012-es tanév első kerületi sporteseménye, a 7-8. osztályosok (IV. korcsoport) atlétika versenye.
2004. június 10.
Felkészültünk. Legalábbis lélekben. Szeretünk futni, szoktunk is, ki gyakrabban, ki ritkábban. A csapat hamar összeállt, lelkesedésben nem volt hiány. Megfutjuk!
2024. október 4.
Megemlékezés az aradi vértanúkról
2024. október 18.
Gólyaavató (tervezet)
2024. október 22.
Megemlékezés október 23-ról
Dress Code: Business Formal
2024. október 25.
Halottak napja
2024. október 26.
2024. november 3.
Őszi szünet
Az első kérdés a halmazelmélettel kapcsolatban érkezett. Lényegében az, hogy mi az.