Sport | Atlétika

Beszámoló a Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupáról

2014. október 13. | utolsó módosítás: 2020. október 5., 13:29

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

2014. október 10-én rendezték meg a tanév első atlétika versenyét, a Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupát, melyen a főváros több mint 15 középiskolája vett részt. Közülük a legfiatalabbak 2000-ben, míg a legidősebbek 1995-ben született középiskolás diákok voltak, így 3 korcsoport versenyzett együtt.

A főként amatőr, vagyis nem atlétika sportágban igazolt, diákjainkból 2 leány és 2 fiú csapat állt össze. A verseny rendkívül jó hangulatban zajlott, a szervezés profi volt, az eredmény pedig önmagáért beszél.

Bár a csapatbajnoki címet nem sikerült elnyerni, mégis méltán lehetünk büszkék tanítványainkra, hiszen több érmet is szereztek:

Demján Dorottya (11.D): 100 m-es síkfutás – 2. hely
Mészáros Lili (12.D): 400 m-es futás – 3. hely
Zeman Mercédesz (9.C): súlylökés – 1. hely
Füstös Csaba (12.D): súlylökés – 3. hely
Szomolányi Dorottya (10.D), Koppány Barbara (12.D), Mészáros Lili (12.D), Urbán Kitti (10.B): leány váltó – 2. hely

Kiemelném még Győrfi Ádámot (12.D), aki a 100 m-es síkfutásban mindössze 1 századdal maradt le a dobogóról, Szomolányi Dorottyát (10.D), aki bár ezüstéremmel a nyakában távozott a versenyről, a súlylökés versenyszámban mindössze 10 cm-rel csúszott le a 3. helyről, és Van Assche Tamást (11.A), aki a váltó 3. tagjaként óriási tempót futott, de sajnálatos módon kiütötték kezéből a váltóbotot, így már csak a tisztest helytállás maradt a cél.

Két nyolcadikos diákunk is részt vett a versenyen, Szondi Laura (8.D) és Seres Soma (8.C), akik a mezőny legfiatalabbjaiként becsülettel helyt álltak.

Külön dicséret illeti a 12.D osztály tanulóit (Koppány Barbara, Mészáros Lili, Palotai Bálint, Rozgonyi Máté, Füstös Csaba, Győrfi Ádám), akik részvételére az elmúlt 5 évhez hasonlóan, most is számíthattunk.

A csapat tagjai voltak még:
Nagy Eszter (9.B), Csóka Balázs (9.C), Gubányi Balázs (9.C), Zarándy Zita (10.C), Fülöp Borbála (10.C), Fényi Barnabás (11.B), Váradi Barnabás (11.B).


Képgaléria

Az összeállításból is jól látszik, hogy egy roppant fiatal csapattal versenyeztünk, akik remek utánpótlásnak bizonyultak. Gratulálunk nekik!

Molnárné Illés Vanda




Legutóbbi cikkeink a rovatban

Országos döntőben a sakkozó lányaink

2020. február 6.

Sulyok Eszter, Molnár Márta és Karsai Luca csapata a döntőben van.

Ezüstérem született az U17-es Strandkézilabda Európa-bajnokságon

2019. július 17.

Június végén Lengyelországban került megrendezésre az U17-es Strandkézilabda Európa-bajnokság, ahol a magyar csapat tagjaként iskolánk tanulója, Csákay Botond ezüstérmet szerzett.

Búcsú Ákos és párjának sikere

2018. március 13.

2018. március 2-án és 3-án volt a jégtánc országos bajnokság az utánpótlás korosztálynak. Búcsú Ákos (8.C) és párja (Kedves Katica) most 5. alkalommal végeztek az első helyen.

Döntőben a sakkozó lányaink

2018. február 24.

Érseki Tamara, Vujosevic Eszter és Molnár Márta csapata a döntőben van.

Kerületi bajnoki cím védése: pipa

2017. november 24.

A 2017. november 15-én megrendezett V. Kerületi Kosárlabda Bajnokságnak a Hild József Általános Iskola adott otthont. Ezúton is köszönjük a szervezést és lebonyolítást Simon Péter testnevelő kollégánknak.