|
|
|
A kiállítás egy német-magyar közös projekt végeredménye. A téma tágabb értelemben a múltunk, a jelenünk és a jövőnk. Közös európai értékeink. Hogy konkrétan mi látható a képeken? Önarcképek, önkép feldolgozások. Csendéletek szabad feldolgozásban, olyan tárgyakból, amelyek fontosak számunkra. Fontosak, mert sokat jelentenek nekünk. „Ők” segítenek túlélni a hétköznapjainkat, velük töltjük el szabadidőnket. Rézkarcok és montázsok, amelyek egyéni véleményeket fogalmaznak meg korunkról. Reflexiók, melyek feldolgozzák azt a világot, amely körülvesz minket. A témák között megtalálható szinte minden. A médiumok által ránk kényszerített követelményrendszer ugyanúgy, mint azok saját magunk által létrehozott szabályok és előítéletek, melyek fogságában élünk. Ezekből kilépni, ezeken változtatni csak együtt tudunk. Ha akarjuk, közösen írhatjuk jövőnket, történetünket („A piros pólós lány kalandjai”), amelynek alapja a múltunk, személyes történelmünk (fotók életünkből). Jövőnk az együtt cselekvés függvénye. Hogy ez sikeres legyen, meg kell ismernünk egymást és bizalommal kell közelednünk a másik, az ismeretlen felé. Jövőnk azon múlik, hogy toleránsok tudunk-e lenni. Felismerjük-e és elismerjük-e egymás hibáit, erényeit. Tudunk-e szeretettel fordulni egymás felé? Érdekel-e minket a másik véleménye? Le tudjuk-e győzni önzésünket és félelmeinket? Tudunk-e kezet nyújtani a másiknak vagy tán meg is merjük ölelni őt? Kiállításunk ezeket a problémákat, az együttélés jelenét és jövőjét dolgozza fel. Német barátainknak, Gábrielnek és a rimbachi Martin Luther iskola diákjainak köszönjük, hogy bevontak minket ebbe a projektbe, hogy lehetőséget adtak az „együtt cselekvésre”.
Góg Enikő alábbi munkái díszítették egy ideig a gimnázium honlapját 2019 tavaszán.
Kiskorom óta rajzolok, de komolyabban csak két éve kezdtem el vele foglalkozni. Először grafittal rajzoltam le emberek arcát képekről. Nyáron már modellt álltak nekem, és róluk készítettem portrét. 1 év után próbálkoztam a festéssel. Először akrillal, majd később olajjal.
A mai művészet célja nem lehet pusztán a gyönyörködtetés. Szükségünk van valami többletre, ami arra ösztönzi új évezredünk rohanó emberét, hogy egy pillanatra megálljon. Talán ez az egyik legnehezebb feladat.
Dóra képei elgondolkodtatnak, mert nem a képen látható formák és vonalak hozzák ki a mű igazi lényegét, hanem mind inkább ami mögöttük rejlik. Egy szürrealista, néhol szecessziós kavalkádot, melyet nem csak az alakok igazolnak, hanem amit ki akarnak mondani velük. Egy ismeretlen mesevilág ez királykisasszonyokkal, tündékkel és gonoszokkal, a fekete és fehér különös egyvelege a jó és a gonosz szűnni nem akaró csatáival. Ez a háború nem fegyverekkel vívódik, hanem inkább legbelül, ám mégis fent a transzcendentális én elrejtett zugaiban. Ez az, ami továbbgondolkodásra késztet, hogy megleljük mindazt, amit egy gyerekkorból kisétáló, ám a felnőttek világától még oly messze álló kisasszony érez. De nem fogjuk megérteni teljesen, még akkor sem, ha teljesen ismerjük őt, de épp ez a miszticizmus adja az egész érdekességét, amelyet mind fellelhetünk lerajzolva és lefestve a mozgalmas és gazdag motívumvilágban, melyek szinte szimbólumként jelentkeznek és jellemzik egész stílusát. Ez az egész valódi értéke, mert nem csak a külsőségekről szól, mert a külső és a belső egyensúlya e képeken képes megteremteni a művek harmóniáját. A képeiben ő maga van jelen, kívül és belül.
Necz István
Gergő egyik tanára küldte be nekünk a képeket.
Pár kép a gyűjteményemből a webre került!!! Kéne pár szót írnom a képek keletkezéséről, hogy mi ihletett meg, de azt semmiképpen nem akarom elárulni, mit akarok kifejezni. Ezt elég fontosnak tartom. Egy „sablon” azt mondja: „Azt mutatja a kép, amit látsz benne!”
2025. augusztus 26. –
2025. augusztus 29.
Gólyatábor
2025. szeptember 1.
Tanévnyitás
Közeljövőbeli holnap. Akarom mondani, a következő holnap. Izé… holnapután.