Év elején jött az ötlet, hogy menjünk el a sástói kalandparkba. Az osztálynak tetszett, már csak meg kellett szervezni. Erre is sor került, ami főleg osztályfőnökünk érdeme.
Az indulás május 6-án volt reggel 8-kor a Keleti pályaudvarról. A gyülekező az indulás előtt fél órára volt kikiáltva, de azért (hogy a biztonságérzet meglegyen), 5 perccel korábban kellett a helyszínen lenni. Kb. 3/4 8 körül létszámellenőrzés volt, ezt követően pedig beszállás a vonatba.
Nagy nehezen találtunk egy olyan vagont, ahol majdnem az egész osztály elfért. Felszállásunkat követően nemsokára elindult a vonat, és utazásunk Sástó felé ténylegesen elkezdődött. Az osztály minden tagja élvezte az oda utat, beszélgetés és nevetés volt hallható az egész vagonban, ami a többi utast nem (legalábbis remélhetőleg kicsit sem) zavarta.
Vámosgyörkre érve egy gyors átszállási manőverrel a Gyöngyösre érkező vonatra pakolt fel a csoport. Nem sokkal később befutottunk végállomásunkra, ahol egy különjáratos busz várt, ami továbbvitt a kalandparkba. Végre megérkeztünk.
Ott, a parknál bemutatkozott a csoportvezetőnk, elmondta a szabályokat és a programot. Mindezek után belevágtunk a nap fénypontjának közepébe, a bobozásba.
Volt, akinek ez teljesen új élményeket ígért, de volt olyan is, aki régi motorosnak számított a szakmában. Mindenki kétszer csúszhatott. Utána az íjászat következett. Ez is vicces eredményekkel zárult, de több-kevesebb sikerrel mindenki eltalálta a céltáblát. Persze ebben a témában is jártas volt jópár tagja az osztálynak.
Mindezek után felvettük a csomagjainkat, és megindultunk a szállás felé, csoportvezetőnkkel az élen. Igazi dzsungelharcosoknak érezhettük magunkat, ahogy átvágtunk az erdő bozótján, néhány vicces kedélyű emberke pedig megkönnyebbülten kiáltotta a „civilizáció” szót, amikor végre megláttuk a motelt. Amikor beértünk, lepakoltunk, megkaptuk a szobakulcsot, és elhelyezkedtünk. Pihenésre éppen nem volt sok időnk, mert indultunk vissza a parkba, ahol várt ránk az adrenalin pálya.
Az adrenalin pályát próbáltuk ki, ami rengeteg kitartást, erőt és türelmet igényelt, ugyanis fáról fára kellett eljutni különböző akadályokon keresztül. Miután mindenki teljesítette a pályát, visszatértünk a szállásra vacsorázni.
Képgaléria
A vacsora után már csak szabadprogramunk volt, amit mindenki a tó körül töltött, ezek után pedig visszamentünk a lakóhelyre, és mindenki elfoglalta magát.
A másnapi időjárás nem kecsegtetett túl sok jóval, egész nap esett az eső. Egyértelművé vált számunkra, hogy valami fedett helyet kell találni programnak. Ezért mentünk a Mátra Múzeumba.
Busszal mentünk Gyöngyösig, onnan pedig gyalog közelítettük meg célpontunkat. A múzeum sok érdekességet sorolt fel, kezdve a kőzetektől egészen a néprajzig. Számomra a legérdekesebb a vadászat részleg volt. A múzeum fő attrakciója az ott talált bébi mamut csontváz, amit méretéből ítélve még nagyon jóindulatúan sem mondanék bébinek. Ezek után átsétáltunk a múzeum másik épületébe, ahol állatok voltak kitömve, illetve a terrárium részben néhány élő állatot is megnézhettünk. Miután mindenki kinézelődte magát, illetve oltotta tudásszomját a múzeum által nyújtott lehetőségekből, ismét szabadprogramunk volt, amit mindenki a boltban lógva, vagy gyorséttermet keresve töltött. Nemsokára indultunk vissza a szálláshelyre, s ezek után ismét szabadprogramunk volt a rossz idő miatt.
Harmadnap már nem volt eső, viszont hideg volt reggel. Később kisütött a nap, és felmelegítette a levegőt.
Reggeli után felmentünk a kilátóhoz, majd pedig a parkba mentünk, ahol bobbal indítottunk, bepótolva a múlt napi elmaradást. Miután mindenki végzett, elsétáltunk a függőhídig, ami elég félelmetesnek ígérkezett (számomra legalábbis, mert tériszonnyal áldott meg a sors). Miután mindenki átért, lehetőséget kaptunk számháborúra. Bár sokan nem éltek a lehetőséggel, mert saras és vizes volt a pálya, helyette a szabadprogramot választották.
Pár óra elteltével megjött a buszunk, ami elvitt a szállásra, és megvárta, amíg felpakoltuk a cuccainkat és elköszöntünk ideiglenes otthonunktól.
Mikor kiértünk az állomásra, a vonat már ott állt. Mindenki gyorsan felszállt, és elfoglalt egy helyet. Vámosgyörkön ismét át kellett szállnunk, de most többet kellett várnunk a vonatra. Az időt néhányan „túrázással” múlatták, néhányan pedig felkerestek egy boltot vagy büfét. Végre megérkezett a vonat, és már csak a Keletiben kellett leszállnunk.
Összességében véve én (aki most tölti első évét az Apáczai falai között) nagyon élveztem a kirándulást, remélem, a többiek is egyetértenek velem. A szervezésért külön köszönet Tóth Attila osztályfőnöknek, a felügyeletért pedig Hegedűs Mónika tanárnőnek. Köszönjük szépen! :)
