Mi | Kirándulások

A 7.D osztálykirándulásáról

Méta, Tihany, bob, méhek, kevés eső, buli




A cikk linkje:
2010. május 21. | utolsó módosítás: 2016. február 8., 17:06
Ez a cikkünk több, mint fél éve lett elhelyezve az oldalon.
A tartalma azóta elavulhatott!

A 7.D osztálykirándulása 2010-ben. Balatonakali, Balatonakali ifjúsági tábor és túristaház. 2010. május 1-től 2010. május 4-ig.

Szombat

9:06-kor indultunk a Déli pályaudvarból. Az idő nagyon jó volt, sütött a nap és kezdett felmelegedni is. Székesfehérvárnál volt szabad másfél óránk, amikor azt csinálhattunk, amit akartunk. A külváros része nagyon szép volt. Aztán megérkezett a Stadler vonat, amivel gyorsan odaértünk Balatonakalira. Balatonakali dombos és csöndes kis község. A szállás az állomástól, olyan 800m-re lehetett. Faházakban laktunk, amik ketté voltak osztva, amibe 6-an voltunk. A megérkezés után pihentünk, és kipakoltunk, aztán vacsoráztunk. Ezután elmentünk métázni, ami este 9-ig tartott.

Vasárnap

Reggeli után rögtön indultunk Tihanyba, megnézni az apátságot. Ide vonattal és busszal mentünk. Az apátság szép volt és érdekes. Ezután a kilátón bámészkodtunk. Kerestünk egy jó kis pizzériát, ahol megebédeltünk. Nagyon fincsi volt. Kaptunk két óra szabad városnézést. Elmentünk fagyizni és szuvenírt venni. A vonatra várnunk kellett Balatonfüreden, ahol szintén elmehettünk, ahova akartunk. Lementünk a sétányra és lógattuk a lábunk a vízbe. Szerencsénk volt az idővel, de, amikor hazaértünk, rögtön el is romlott. Ezen a napon érkeztek más diákok is. Ők idősebbek voltak nálunk.


Tihany

Hétfő

Ma bobozni mentünk Balatonfűzfőre. Nagyon sok volt a méh a pályán. Szinte mindenkit megcsíptek, de nagyon jó volt. Miután hazaérkeztünk, volt fél óra pihi, és megint elmentünk métázni. Mondjunk látszott rajtunk, hogy fáradtak vagyunk. Attila szervezett nekünk egy meglepetést. Egy bulit, ami nehezen indult, de a végén sikerült mindenkit berángatni. Még a nagyok is bejöttek. Este filmeztünk és beszélgettünk.


Méta

Kedd

Nagyon gyorsan eltelt a tábor, mivel tök jó volt. Ma bepakoltunk, és rendbetettük a szobáinkat. Lementünk a focipályára, ahol mindig métáztunk. Most is ezt tettük, és persze kártyáztunk. Jó gyorsan hazaértünk, és mindannyian sok élménnyel gazdagodtunk.

A szálláshely adatai

Balatonakali, Balatonakali ifjúsági tábor és túristaház
Nyitva tartás: Április elejétől szeptember végéig
Cím: 8243 Balatonakali, Dörgicsei út 29.
Telefon/fax: 06-87/444-171, 06-87/444-118 (május 1-től szept. végéig)
Internet: A szállás oldala a Balatonguest.hu oldalon


Balatonakali ifjúsági tábor és túristaház

Koppány Barbara




A legfrissebb cikkek a rovatban

Bubi, 5-ös metró és a 118-as busz – Fónai Kendével beszélgettünk

Az Apáczaiban köztudott, hogy Kende és a közlekedés közti vonzalom nem ma kezdődött: kezdetektől fogva megvolt köztük a kémia. Most megkérdeztük erről.

Apáczai Jubileumi Utcabál

Tegnap került megrendezésre, immár ötödik alkalommal az Apáczai Jubileumi Utcabál, amelyen számos program közül válogathattunk.

Ilyen volt a Jubileumi Bál

2016. április 16-án este negyedik alkalommal rendezte meg iskolánk az évek óta nagy sikernek örvendő Támogatói Bált, idén az „Apáczai 60” programsorozat részeként.

Ünnepi közgyűlés a Gólyavárban

Túl vagyunk az első napon az „Apáczai Napok” névre hallgató programsorozatban. Ez számomra mindenképpen új élmény volt, de szerintem azoknak is érdekes lehetett, akiknek nem ez volt az első.

A káprázatos tiszavirágzás

A tiszavirágzás varázslatos jelenség, ami a Disney mesék világába röpít minket hatalmas méreteivel, mozgalmasságával és semmihez sem hasonlítható harmóniájával.

MERIDIÁN – az apáczaisok hírportálja
KÖZÖSSÉGI OLDALAINK:

 Facebook
 Twitter
 Instagram
 YouTube
ALMA MATER:


Impresszum | Médiaajánlat | Jogok | Adatvédelem | Technikai háttér
2002-2017 MERIDIÁN. Minden jog fenntartva. A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a készítők engedélyével lehetséges.