Nagyszünet | Szösszenetek

Az emberi közönyösség

2007. január 22. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Tegnap kaptam egy üzenetet egy régi ismerősömtől. Ez a bizonyos ismerős mindenkit megkért, hogy továbbítsa ezt a történetet annak, akinek tudja. Gondoltam, a Meridián a legjobb hely arra, hogy sok ember értesüljön erről a megdöbbentő dologról.

Dióhéjban az esetről: Öt pár jött hazafelé Szlovákiából Párkányon keresztül. 50 méterre a határtól összeverték őket viperával. Ezek után kórházi ellátásra szorultak, három fiú koponyáját össze kellett varrni. A határőrség pedig mindezt látta, de nem avatkozott bele, pedig Szlovákiában a határőrségnek és a rendőrségnek egy a hatásköre. Ez normális dolog?

Ezzel csak arra akartam/akartuk felhívni a figyelmeteket, hogy ez bárkivel megtörténhet. Akár Veled is! Szóval ne legyünk közönyösek az ilyen ügyek iránt, hiszen ez nagyon fontos dolog. Azért elég durva, hogy 2007-ben ilyen dolgok megtörténnek. Senki sem törődik a másikkal, csak úgy simán végignézik az emberek, ahogy egy másikat szétvernek. Hát ez az! Ez a lényeg! Talán változtatni kéne. Sőt, biztosan.

Murzsa Tímea












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpiák

2025. március 18.

A 2024-es sikerek után 2025-ben újra megrendezésre kerülnek a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpiák.

Buszbemutató a BME-n

2025. március 18.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (BME KJK), a HOMM Kft., valamint a VOLÁN közös szervezésében buszbemutató lesz a BME területén 2025. március 25-én, délután.

BME Tech Day

2025. február 26.

Sok szeretettel várja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a felsőbb éves diákokat a 2025-ös év következő BME Tech Day rendezvényére.

Középiskolás Nap 2025

2025. január 28.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pályaorientációs Bizottsága a Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégiummal közösen szervezi meg a Középiskolás Napot 2025. február 6-án.

2025. január 17. : Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán

2025. január 16.

Az ELTE Informatikai Kara (ELTE IK) hazánk egyik élenjáró informatikai képzést nyújtó felsőoktatási intézménye 2025. január 17-én ismét kitárja kapuit a felvételi előtt álló, informatika iránt érdeklődő diákok és szülők részére.