|
|
2022. szeptember 25. | utolsó módosítás: 2022. szeptember 25., 19:22
A 12.B osztály – pár diákkal kiegészülve – a tavalyi tanév végén ötnapos felvidéki osztálykirándulásra utazott. Az utat Bethlen Gábor Zrt. Határtalanul! pályázata, valamint a járvány miatti másfél éves tilalmak és lezárások enyhítése tette lehetővé. A mindig elhalasztott kirándulást már igen vártuk, hisz sokat készültünk rá, még a tiztedikes földrajz, majd a tizenegyedikes magyarórákon is.
Szállásunk Felsőerdőfalván, egy a Tátra oldalán fekvő, hangulatos, patakparti falucska panziójában volt. A lányok szobáiból gyönyörű kilátás nyílt a Magas-Tátrára. (A fiúk pedig, a szállásadó félelmét megcáfolva, nem törték rá az ajtót a lányokra.) A koszt finom volt, bár főzhettek volna változatosabban is.
Megmártózás a Csorba-tóban
Első nap az ipolytarnóci ősmaradványokat kerestük fel. Furcsa és vicces legendákat mesélt a vezetőnk, a madárfog-cápanyelvekről, a megkövesedett fatörzsről és az ősállatok lábnyomairól. Délután Fülek várába mentünk, s ennek történetével ismerkedtük meg.
A kirándulók
Vasárnap a Tátrát hódítottuk meg. Bár szemeztünk a villamossal és a lanovkával, a busztól gyalog meneteltünk a Tarpataki-vízesések mellett. Gyönyörű kilátópontok sorjáztak, itt-ott hófoltok is – ekkor még nem sejthettük, hogy utóbbiból még bőven fogunk látni. Az ebédszünetet ki étkezésre, ki sziklafalmászásra, ki hóangyalkázásra használta fel.
A késmárki fatemplomban
Délután, a Csorba-tónál kiderült, hogy az osztály csupa kemény magból áll. Az egyik további túrára ment, a Poprádi-tóhoz, mely kalandosnak bizonyult: hófoltokon csúszkáltunk, az útról letérve mocsaras terepen keltünk át. Egy másik kemény magot pedig nem tartott vissza a jéghideg víz, és úsztak egyet a Csorba-tóban.
A Szlovák Paradicsomban
Harmadik nap folytattuk a túrázást: ezúttal a Szlovák Paradicsomban. A Hernád szurdokvölgye fölé fémtálcákat rögzítettek, láncba kapaszkodva ezeken kell a folyó fölött végigmenni. Az időnkénti elcsúszások ellenére lelkesen meghosszabbítottuk az alaptúrát, majd megmásztuk a Tamásfalvi-kilátót. Délután Lőcsére, a Jókai és Mikszáth által megírt városba mentünk. A városka álmos és kissé lehangoló volt a regényhez képest, s temploma sem volt annyira érdekes, mint a másnapiak.
Szezám, tárulj - a Tátrában
Kedden Késmárkon kezdtük. Az evangélikus fatemplom, égszerűvé festett mennyezete és nagy orgonája ragadott leginkább meg, de fölkerestük a szomszédos templomban Thököly kuruc fejedelem sírját, valamint várát is. Miután a rendőrségre látogató osztálytársaink is kijelentek, utazhattunk tovább: de a szomszéd faluban, Nagyőrön rögtön meg is álltunk. A folyóparti park közepén álló kastély impresszionista képekkel volt teli, melyek jó része a Tátrát ábrázolta. Lublóra érkeztünkkor elkezdett esni. Jobb, mintha túra közben történt volna. Így igyekeztünk a várat árkádok alól és a kazamataszinten megnézni, és a skanzenben is inkább belülről néztük a házakat.
Nem volt ott a tábla, hogy tilos
Az utolsó nap a Dobsinai jégbarlanghoz sétáltunk fel. Teljesen összefagytunk a séta végére, mégis megérte a jégképződmények közti minden perc. Aztán az Andrássyak vadászkastélyába mentünk, melynek luxusa döbbenetesen elütött a tegnapi skanzen szegény szlovák házacskáitól. A kipreparált állatok, a múmia, a szamurájpáncél önmagában is érdekes lett volna, de a vezető jó történeteket is mesélt róluk. A parkban való ebédszünet után utunkat a Hernád völgyében folytattuk: mely itt azonban ronda, vasasan vörös színű volt, köszönhetően egy bányaszennyeződésnek. Fáradtan, de élményekben gazdagon értünk haza.
A kirándulás megvalósult Magyarország kormányának támogatásával.
Kirándulás Szlovákiába
2024. június 14.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2023/2024. tanévben a gimnázium diákjai voltak.
2024. február 13.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.
2024. január 10.
A két ünnep között, 2023. december 28-án a New York-i Carnegie Hallban rendezték meg az American Protégé International Piano and Strings Competiton nemzetközi zenei verseny gálahangversenyét, amelyen fellépett Fülöp Benjámin iskolánk végzős, természettudományi tagozatos tanulója.
2023. október 9.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2022/2023. tanévben a gimnázium diákjai voltak.
2023. február 2.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.