Őszintén szólva nem tartom kizártnak, hogy a kétezres évek második évtizede a blues és a rock and roll nagy feltámadásának éve lesz. Bár ez igen elhamarkodott következtetésnek tűnhet összesen két fiatal banda ténykedését hallva, a dolog nem is akkora hülyeség, mint amilyennek elsőre látszik.
A másfél éve véglegesített felállású Gallows Pole zenekar első demoját 2007 márciusában tette közzé honlapján, Kicsi még a szája címmel. Az anyag bár ígéretesnek tűnt, még meglehetősen kiforratlannak mutatta a zenekart, ahogy ez bemutatkozó felvételeknél nem is meglepő. Túlságosan könnyen lekottázható hatások, kevés egyéni hangzás jellemezte ezt az első, háromszámos (Gyalogkakukk, Utazás a csónakhoz, Lógok a kötélen) anyagot. Valamiért azonban biztos voltam benne (és nagy örömömre nem is kellett csalódnom), hogy a Fazekas Zoltán vezette együttes ennél messze többet tud. Hogy ezt a meggyőződésemet, a Kicsi még a szája lemezen is hallható, meglepően nagy zenei tudás és technikai ügyesség, vagy a fiúk igyekezetébe vetett hitem okozta, nem tudom, de a 2007 nyarán felvett (és az idei év elején nyilvánosság elé tárt), cím nélküli második demo végleg meggyőzött.
Az első anyag minden allűrjétől mentes, magabiztos, kiérlelt, ügyesen kevert, nagyszerűen feljátszott anyagot tölthetünk le (ismét ingyenesen) a zenekar oldaláról. A két részes Floatin' into Monday lehengerlő futamokkal, rekedt, karcos, mégis energikus énekkel operáló opusz, olyan sláger, ami koncerten és lemezen egyaránt működőképesen megszólalhat, szinte biztosan nagy közönségkedvenc lesz.
A demo harmadik száma, a Sűrű, sötét erdő viszont akárhogy is igyekszem árnyalni a kifejezést, nem tudok rá jobb szót találni, remekmű. Hátborzongató, kísérteties orgonaszólammal induló, lassú, elszállós szerzemény ez, abból a fajtából, aminél bár már nyolc perc óta hallgatjuk, az az érzésünk támad, hogy igazán eltarthatott volna még egy kicsit. Fazék éneke is egész más ebben a számban (ez az egyik legkézzelfoghatóbb fejlődési pont a két demo között: az ének tökéletesen idomul mind hangvételében, mind intenzitásában a dalhoz), ihletettebb és fátyolosabb a hangja mint bármelyik korábbi kiadatlan és megjelent felvételen, egy népdalénekes megszállottságával kántálja eddigi legjobb dalszövegét („sűrű sötét erdőt, nézed ezt a feketeséget, s nem érted, / hogy hol voltál ma egészen, / kívül a szürkeségen”). Elsőre a 30Y legutóbbi lemeze, a Semmi szédítő magasság egyik száma, a Léci áltass meghitt dzsemelgetése jutott eszembe erről a dalról, köszönhetően a billentyűszólam mellett Feltein Zoltán hangulatos gitárjátékának.
Bár nagylemezről egyelőre még nem röppentek föl hírek, remélem, mielőbb hallhatjuk egy hosszabb anyagon is a Gallows utóbbi, kiforrottabb és karakteresebb oldalát.
Minthogy koncertekre járni meglehetősen kevés időm akad, hosszú ideje nyúztam Kecsap barátomat (Torma Gábor), hivatásos életművészt és nem mellesleg frontembert egy valamirevaló Laza Sójom felvételért. A várva várt boldog pillanat, mikor végre kézhez, azaz géphez kaphattam első Sójom albumomat, a 2007-es év novemberében jött el. A már hosszú ideje főleg próbákkal és koncertekkel bíbelődő zenekar ugyanis 2007 végére végre megrázta magát és befejezte, sőt, Radiohead-mintára ingyenesen letölthetővé tette első, Legyen vitéz című nagylemezét, elkészítette új fullextrás weblapját és a Bérgyilkos című számhoz első, meglehetősen ironikus klipjét, melyet talán pont finom, groteszk humora (az együttest módszeresen „lebérgyilkoló” hölgy ámokfutása megtűzdelve a táncoslányok között vígan zenélgető bandával meglehetősen komolytalan ábrázolásban – Ács Miklós rendezésében) miatt nem fért be egyik menő magyar zenecsatorna műsorszórásába sem, holott a zenekart reklámozó rövid reklámspot napokig villódzott az igénytelenebbiken, a Viván.
A Legyen vitéz érdekes lemez, egy meglehetősen vidám és életteli együttes sokévi működésének hiteles lenyomata. Olyan kicsit a Sójom, mintha a Stones és a Ledzep keresztfiát hallgatnánk, csak közben még humoros is. A dalszövegek egyik alapélménye nem meglepő módon a rákenról, csajozás, pénz, pia és egyebek, megaprofitra hajtó bérgyilkosok, a diszkóra rácsodálkozó eltévedt rocksztárok, akik szabadidejükben helyes cukrászlányokkal flörtölnek… Másrészt viszont Várnai Tibor gitáros/énekes gyakran líraibb területekre is merészkedik, és pont egy ilyen merészkedés eredményezte a Sójom talán legfülbemászóbb tételét, a zongoraalapokból építkező, visszafogottan hatásvadász, de mindenekelőtt elegánsan szép Éjóriást. Halványan felderenghet még a dalt hallgatva az Illés-Fonográf emléke is. Nem mehetünk el azonban szó nélkül a sláger, a klipes Bérgyilkos mellett sem. El kell ismerni, tökéletes választás volt pont ezzel a számmal népszerűsíteni a nagyközönség előtt is a LS-t. Pontos lenyomata ez az életteli, pörgős, fülbemászó szám a Sójom zenéről alkotott felfogásának, dallamos, blúzos rákenrólos alapok és a hallottakat egy picit mindig idézőjelbe tevő, karakteres, gunyoros és a legnagyobb műgonddal artikulált ének. Összességében a lemezt hallgatva a gyors, slágeres számokat (mint az Álarc, a Diszkó, vagy a Bérgyilkos) és a blúzgyökerekkel büszkélkedő, karakteres, együtténeklésre késztető szerzeményeket (mint a (Jönnek még vitézek és a Vadak) felvonultató, kiérlelt, színvonalasan kivitelezett album képét kapjuk. Olyan anyagot, ami után a folytatást is türelmetlenül fogjuk várni.
Kapcsolódó linkek
