Ajánló | Zene

Moby Dick: Golgota

2004. június 30. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:34

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A cikk a D-li báb újság 2004. júniusi számában jelent meg.

Az utolsó, nyár előtti Meghallgattukban a Moby Dick tizedik albumáról szándékszom írni. Aki az anyag meghallgatása előtt még gyorsan átfutja a dalok címeit (Ámen, Mennyből az angyal, Kánaán, Teremtés, Megfeszítve), az viszonylag gyorsan rájöhet, a dalszövegek most inkább elvonatkoztatottak, s nem is mentesek a vallási jellegű témáktól, sőt! Még mindig az első meghallgatás előtt arra inteném a mit sem sejtő metálfanatikust, csak akkor hallgassa meg a cuccot, ha nem mélyen vallásos, vagy legalábbis nem zavarja a súlyosan ateista tartalom. Az egyébként viszonylag egyhangú tartalom. Bár Pusztai Zoltán és Holdampf Gábor személyében két szövegíróról is beszélhetünk, a dalok mondandói egységesek, túlságosan is. Ugyanis a tizennégy dal szövegét tekintve tökéletesen összefügg, olyannyira, hogy az már néhol egyhangú, unalmas, idegesítő. A zene tekintetében már jobb a Golgota, mely egy 1 perc, 11 másodperc hosszú, profi kis introval indul. A jó felütés után tartja is jó színvonalát a korong, a második, (Te vagy a kezdet) a harmadik (Tornyok omlanak) és a negyedik (Mennyből az angyal) című dal is kifejezetten jól sikerült. A Romlás virágától kezdve azonban, ha nem is feltűnően, de szép lassan azért elindul az ellaposodás folyamata, a számok folyamatosan egyre jellegtelenebbek, egyre ötlettelenebbek lesznek, nő bennük a zenei közhelyek száma is, de sokuk még így is ügyes darabnak mondható. Sajnos nem csak a szövegek, a lemeznek ezen a részén, úgy a közepe felé a dalok is kezdenek egyhangúvá válni, de még ez az idegesítő tény sem tudja elrontani a csodás élményt, melyet a színtiszta és hamisítatlanul profi metálzene nyújt. A Moby Dick legutóbbi dalszerzői korszakának (mondjuk az utóbbi 5-6 évnek) a legnagyszerűbb alkotása hallható a cd utolsó számaként. Az Ámen minden idők Moby Dick dalai, sőt, minden idők legjobb magyar hard rock dalai közt is előkelő helyet érdemel. Ebben a dalban, egymagában több fantázia és ötlet van, mint az egész anyagban, s bár kicsit rövid, egyszerűen nagyszerű és megunhatatlan. Nem csak a szöveg fogja meg benne az embert, melyben minden rím és sor a helyén van, hanem a zene, tehát a dobok, az ének és a gitárok is nagyon húzósak. Jó ötlet volt a cd végére helyezni ezt a dalt, ezért mondhatjuk azt, hogy a Golgota eleje és vége nagyon jó, most már csak a közepén kéne kicsit javítani, de hát jó tudni, hogy azért még a Moby Dicknek is van hova fejlődnie!

A D-li báb osztályzata: 8.5/10

Nyerges Gábor Ádám

Kapcsolódó linkek

A Moby Dick zenekar oldala












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az élmény lóháton érkezik

2024. szeptember 17.

A nagy nyári turnénk után ismét várjuk Önöket szeptember végétől Budapesten, a Kincsem Parkban a fedett és fűtött rendezvénycentrumunkba. Csoportos jegyek esetén jelentős kedvezményt tudunk adni.

Karácsonyi filmajánló

2018. december 23.

A karácsony, illetve az azzal járó készülődés az év legszebb időszaka. Most összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek biztosan meghozzák az ünnepi hangulatot. Kellemes mézeskalács falatozós, forró teát kortyolgatós filmezést kívánunk Mindenkinek!

Ketrec

2018. október 15.

Programajánló: 2018. december 7. (péntek) 19 óra, Marczibányi téri Művelődési Központ.

Diákpolc a könyvtárban – csatlakozz Te is!

2018. május 2.

Majdnem két hete pakoltam ki az új könyveket az ajánlópolcra, azóta folyamatosan mondom az ismerőseimnek, hogy menjenek kölcsönözni, mert jókat raktam ki. A legtöbben persze nem tudják, miről is beszélek.

Túlélés Szarajevóban – barátság a háború idején

2017. március 1.

A Centropa Alapítvány szeretettel meghívja az érdeklődőket a Túlélés Szarajevóban – barátság a háború idején című kiállításának megnyitójára.