Ajánló | Színház

A Tünet

2010. február 25. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 22:08

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A Tünet Együttes egy tánccsoport. A helyzet azért nem ilyen egyszerű, mivel nem csak simán egy társaság, amelynek tagjai zenére mozognak, sokkal inkább „mozgásművészeknek” lehetne nevezni őket. Ennek jelentése igen árnyalt, nehezen körülírható, figyelembe véve azt a tényt, hogy nagyon sok féle mozgás valami meglepő, szervezett keveredéséből alakul ki az, amit ők előadnak.

Kezdjük az elején: február 10-e, szerda. A hatodik és hetedik órára vártuk őket a 9.A-ba izgalommal, kételkedéssel, kíváncsisággal… Egyszer csak megjelent négy ember, közülük kettő, Dani és Tamara, elkezdtek megszervezni valamit. Két csoportra osztottak bennünket, majd mind a két csapatból választottunk egy-egy embert, akik kiálltak középre, majd szépen sorban az adott csoport összes tagja kezet fogott a választott társukkal. Következő lépésként a kiválasztott emberek becsukták a szemüket, és a csapattársaival ismét kezet fogott, más sorrendben. A feladatuk az volt, hogy ki kellett találniuk, épp kivel fognak kezet. Akit eltaláltak, annak az egyik oldalra, akit nem, annak a másikra kellett állnia. A végén tisztán látszott, hogy melyik csapat a győztes. Sok hasonló, a fantáziát megmozgató feladattal szórakoztatott minket a következő 60 percben a Tünet. Mint említettem, két órán voltak benn nálunk, a második órában beszélgettünk, kérdezgettünk a munkájukról, a feladatok értelméről, lényegéről.


Képgaléria

Következő találkozásunk a csapatukkal, február 13., szombat, MU Színház. Egyik előadásukat néztük meg, melynek címe: Karc. A honlapjukon szereplő leírás szerint:

„Mi is látjuk, hogy zajos, folyton rohanós, harsány, sokszor durva. És mégis milyen magányos, tele falakkal, lehúzott rolókkal. Rideg arcú, mégis kiszolgáltatott. Kirakatai csillognak. Karja, arca máshol; vágya bent, élte kint. Fejen állunk, ránézünk, nevetünk.”

Ez egy igen kifejező leírása a darabnak, ilyen kusza, de érthető. A darab utáni beszélgetésből a színészekkel kiderült, hogy a darab ihletője a rohanó világ, a zajszennyezés, a kialakult politikai helyzet és ehhez hasonló XXI. századi problémák. Ezeket alapul véve, minden tagnak fel kellett vennie hangokat a mindennapi életéből. Ezek felhasználásával készültek a hanghatások. Az előadás jelenetei sokszor az emberi kommunikáció problémáira világítanak rá. A Tünet egy érdekes világba kalauzol el, melyben a mozgás sokkal többet jelent. Csak ajánlani tudom mindenkinek bármelyik előadásukat! Keressétek őket a www.tunetegyuttes.hu oldalon, vagy a Facebookon!

Berky Dénes

Kapcsolódó linkek

A Tünet Együttes oldala
A Tünet Együttes a Facebookon












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az élmény lóháton érkezik

2024. szeptember 17.

A nagy nyári turnénk után ismét várjuk Önöket szeptember végétől Budapesten, a Kincsem Parkban a fedett és fűtött rendezvénycentrumunkba. Csoportos jegyek esetén jelentős kedvezményt tudunk adni.

Karácsonyi filmajánló

2018. december 23.

A karácsony, illetve az azzal járó készülődés az év legszebb időszaka. Most összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek biztosan meghozzák az ünnepi hangulatot. Kellemes mézeskalács falatozós, forró teát kortyolgatós filmezést kívánunk Mindenkinek!

Ketrec

2018. október 15.

Programajánló: 2018. december 7. (péntek) 19 óra, Marczibányi téri Művelődési Központ.

Diákpolc a könyvtárban – csatlakozz Te is!

2018. május 2.

Majdnem két hete pakoltam ki az új könyveket az ajánlópolcra, azóta folyamatosan mondom az ismerőseimnek, hogy menjenek kölcsönözni, mert jókat raktam ki. A legtöbben persze nem tudják, miről is beszélek.

Túlélés Szarajevóban – barátság a háború idején

2017. március 1.

A Centropa Alapítvány szeretettel meghívja az érdeklődőket a Túlélés Szarajevóban – barátság a háború idején című kiállításának megnyitójára.