Nagyon rég vetítettek már a mozikban tudományos-fantasztikus filmet, így a Pandorum kimondottan ígéretesnek hatott. Főleg, hogy az Alien filmek nyomdokán haladva szeretne maradandót nyújtani a kedves nézőknek. A film eleje valóban nagyon hasonlít A nyolcadik utas: a Halál (Alien) részre, de ettől elég hamar elkanyarodik. A kanyar után is rögtön eszünkbe juthat egy másik film, de erről majd csak később. A végeredmény sajnos elég kérdéses minőségű.
Az Elysium nevű űrhajó, fedélzetén 60.000 emberrel halad a Tanis bolygó felé. Feladatuk egy új kolónia felépítése, mert a Föld az utolsó napjaiban jár. Mivel az út 123 év, az utasok és a legénység többsége hiper-álomban alszik. Mindössze egy néhány fős csapat van ébren, hogy felügyeljék az utat. Ezek a csapatok 2 évente váltják egymást. Az 5. csapat két tagjának, Bower tizedes (Ben Foster) és Payton hadnagy (Dennis Quaid) ébredésével kezdődik a film. A hiper-álom következményeképp emlékezet-kiesésben szenvednek: nem tudják, miért vannak a hajón, nem tudják, hova tartanak és nem tudják, mi a feladatuk. Ezeken túl még két aggasztó dologgal kell szembenézniük: a rendszeres áramkimaradással, továbbá azzal a kérdéssel, hogy hol vannak a 4. csapat tagjai, akiket váltaniuk kellene. Bower a szellőzőkön keresztül elindul a generátor felé, hogy újraindítsa. Tisztában van vele, hogy ha az leáll, nekik végük. Payton a helyén marad, ahonnan rádión próbálja a tizedest irányítani.
Bower útja során halott asztronautákat talál, akikről a sötét ellenére is könnyű megállapítani, hogy borzalmas halált haltak. Hamarosan egy nőbe, majd egy férfiba is belefut, akikről már az első pillanatban látszik, hogy menekülnek valaki vagy valami elől. A tizedesnek szembesülnie kell azzal, hogy a hajó sötét alagútjaiban vérszomjas szörnyek vadásznak rájuk…
Ha az ember szereti a tudományos-fantasztikus filmeket, akkor ezen ízelítőnek szánt pár sor után úgy érezheti, hogy egy jó kis sci-fi-re ül be. Sajnos ez nem teljesen van így! A filmhez valóban egy ötletes forgatókönyvet tett le az asztalra Travis Milloy, amivel Christian Alvart rendező szinte semmit se tudott kezdeni. Az első pár kocka még lehetne tisztelgés is a klasszikus Alien (A nyolcadik utas: a Halál) előtt, nem annyira zavaró a hasonlatosság. (Valljuk be, hogy maga a film ötlete már ezt magában is hordozza, nehéz ettől elvonatkoztatni.)
A feszültséget a végsőkig lehet fokozni azzal, hogy a sötétben ránk vadászó ellent nem látjuk. Azzal, hogy tudjuk, ott vannak, mégse látjuk őket. Sajnos ezzel sem tudott mit kezdeni a direktor, mert elég hamar és elég egyszerűen törnek ránk a szörnyek, akik ráadásul kísértetiesen hasonlítanak Neil Marshall (The Descent – A barlang) barlangi szörnyeire. Még a hangjuk is pont ugyanaz! Nem javítja a film élvezhetőségét sem az operatőr, sem a vágó munkája. A gyors összecsapások olyan közelről vannak filmezve, hogy lehetetlenség kivenni – főleg a sötétben –, hogy kivel mi történik.
Van még egy szál a filmben, amiből talán nagyobb fordulatot is lehetett volna kihozni: ez pedig a címbéli betegség. A pandorum egy, az űrhajósokra rátörő betegség, aminek oka az egyedüllét, az űr nyomasztó üressége. Tünetei pedig a remegés, az orrvérzés és a hallucináció. Ezen a szálon is elindul a film, de eléggé könnyen kitalálható, mi lesz a vége.
Összességében azt mondhatom, hogy a többféle ötletből összeollózott, de mégis jó forgatókönyvből egy harmatgyenge film született. Kár érte!
Értékelés: 4/10
Pandorum (Pandorum), színes, feliratos, amerikai-német horror, sci-fi, 108 perc, 2009
rendező: Christian Alvart
forgatókönyvíró: Travis Milloy
operatőr: Wedigo von Schultzendorff
zene: Michl Britsch
szereplők:
Payton: Dennis Quaid
Bower: Ben Foster
Gallo: Cam Gigandet
Nadia: Antje Traue
Manh: Cung Le
Leland: Eddie Rouse
Shepard: Norman Reedus
Kapcsolódó linkek
