|
|
Japánban úgy tartja a hiedelem, hogy ha valaki harag által hal meg, akkor a hely megőrzi az átkot. Ez az átok pedig azok vesztét okozza, akik erre a helyre lépnek. A halálukkal pedig egy új átok születik
Karen (Sarah Michelle Gellar) szociális munkás, aki Japánban tanul. Egy nap végre olyan munkát kap, amire mindig is vágyott: felügyelet nélkül, egymaga gondozhat egy rászorulót. Emma (Grace Zabriskie) ápolása nem tűnik nagyon nehéz munkának, bár a ház enyhén szólva kísérteties. Az emeletről pedig rejtélyes kaparászás hallatszik. Mikor Karen utánajár a dolognak, iszonyatos felfedezést tesz
Ennél többet nem is lehet mondani a történetről, de nem is kell. A film erőssége semmi esetre sem a sztori. Bár hivatalosan horrornak titulálják az Átkot, szerintem jóval inkább a thrillerre jellemző jegyekkel vértezte fel a rendező a filmet. Férfiasan bevallom, bármennyire is a klasszikus trükkökkel ijesztget Takashi Shimizu, bármennyire is lehet sejteni, hogy most épp történni fog valami csúnya, ijesztő dolog, rendesen lehet sikoltozni. Ami a mesét illeti, nem erre számítottam, de a borzongás kárpótolt mindenért.
Érdemes tudni, hogy a film egy sikeres japán horror, a Ju-on remake-jeként készült. Érdekességnek számít, hogy mindkét filmet ugyanaz a rendező rendezte, sőt az eredeti már több folytatást is megért.
A film történetét érdekesen járhatjuk be: néha két jelenbéli jelenet között van egy harmadik, ami az előzményeket mutatja be. Elsőre zavaró ez a megoldás, mert hirtelen olyan jelenetek tárulnak fel, amelyek nem passzolnak a filmbe. De miután megszokjuk ezt a mesélési módszert, még azt merem mondani, dob egyet a filmen.
Ha megnézed a filmet, komoly történetre, kielégítő befejezésre ne is számíts, de arra igen, hogy lefekvés előtt benézel még a paplanod alá is!
Értékelés: 7/10
Átok (The Grudge), színes feliratos japán-amerikai-német horror, 96 perc, 2004
rendező: Takashi Shimizu
forgatókönyvíró: Takashi Shimizu, Stephen Susco
operatőr: Lukas Ettlin, Hideo Yamamoto
szereplők:
Karen: Sarah Michelle Gellar
Peter: Bill Pullman
Doug: Jason Behr
Matthew: William Mapother
Jennifer: Clea DuVall
Susan: KaDee Strickland
Emma: Grace Zabriskie
Kapcsolódó linkek
2024. szeptember 17.
A nagy nyári turnénk után ismét várjuk Önöket szeptember végétől Budapesten, a Kincsem Parkban a fedett és fűtött rendezvénycentrumunkba. Csoportos jegyek esetén jelentős kedvezményt tudunk adni.
2018. december 23.
A karácsony, illetve az azzal járó készülődés az év legszebb időszaka. Most összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek biztosan meghozzák az ünnepi hangulatot. Kellemes mézeskalács falatozós, forró teát kortyolgatós filmezést kívánunk Mindenkinek!
2018. október 15.
Programajánló: 2018. december 7. (péntek) 19 óra, Marczibányi téri Művelődési Központ.
2018. május 2.
Majdnem két hete pakoltam ki az új könyveket az ajánlópolcra, azóta folyamatosan mondom az ismerőseimnek, hogy menjenek kölcsönözni, mert jókat raktam ki. A legtöbben persze nem tudják, miről is beszélek.
2017. március 1.
A Centropa Alapítvány szeretettel meghívja az érdeklődőket a Túlélés Szarajevóban barátság a háború idején című kiállításának megnyitójára.