|
|
Egy újabb trilógia született a Szentháromsággal. 1998 és 2002 után itt a sorozat harmadik része. Ezzel a filmmel sokak számára vége is a sorozatnak
Penge ott folytatja, ahol abbahagyta: magányos farkasként gyilkolja a vámpírokat. A vámpírok pedig ott próbálnak neki keresztbe tenni, ahol csak tudnak. Egyfelől lefilmezik Pengét, aki az ő galád csapdájukba esve tévedésből egy embert öl meg. Az el nem izzó holttestre pedig nehéz magyarázattal szolgálni. Másfelől pedig felkeltik évszázados álmából Drakulát (Dominic Purcell), aki itt Drake néven fut.
Az FBI lecsap Penge búvóhelyére, ahol az egyetlen társát, Whistlert lelövik, őt magát pedig elfogják. Az FBI-tól végül Whistler lánya, Abigail (Jessica Biel) és Hannibal King (Ryan Reynolds) mentik ki. Hamar kiderül, hogy ők egy titkos vámpírvadász banda tagjai, akik nem csak gyilkolják a dögöket, hanem valamiféle végső megoldáson is törik a fejüket. Ezzel kezdetét veszi a végső harc
Remélem, hogy ezt szó szerint kell venni, mert ezt a sorozatot nem szabad folytatni. Döntse el ki-ki maga, hogy milyen a harmadik rész; szerintem pocsék! Az első rész folytatása szerencsésnek bizonyult, sikerült valami újat belevinni a történetbe. A mese hangulata el tudta a kedves nézőt varázsolni, érezhető volt, hogy törődtek a film világának kiépítésével. Az akkori forgatókönyvíró (David S. Goyer) most rendezővé lépett elő és elrontott mindent, amit csak lehetett. Penge szinte csak epizódszereplő, a helyét a két fiatal, Abigail és Hannibal King veszi át. Abigail szórja a napfényízű nyílvesszőket, Hannibal King pedig a mókáit. A vesszők írtják a vámpírokat, a viccek pedig a nézőket. A Halálos fegyver első része óta divat az akciófilmek feszültségét viccekkel oldani, de Ryan Reynolds alakítása olyan szinten kínos, hogy gyakran az ember el sem hiszi, hogy ezen a filmen ül a moziban. Tökéletes mellényúlás az ő karaktere. (Legalább 2 pontot ért ez az Összképben.)
A sötét oldalon talán még rosszabb a helyzet. Danica Talos fenékrázása és főnökösködése inkább megmosolyogtat, mint elrémít, a segédei pedig olyan bénák, hogy már magukkal sem tudnak mit kezdeni. A végére hagytam Drake-et, aki az aktuális főgonoszt alakítja. Valahogy Drakulát nem ilyennek képzeltem el. Teljességgel hiteltelen. Nála még Mr. Bean is gonoszabb tudna lenni :) Még a film hivatalos oldalán sincs róla kép!
A Szentháromság mindent lerombol, amit az előző két részben felépítettek. Minden pillanatában érződik az erőlködés. Mintha az első két rész paródiája lenne. Nagyon nagy kár érte.
Vérszegény.
Értékelés: 3/10
Penge: Szentháromság (Blade: Trinity), színes feliratos amerikai akciófilm, 113 perc, 2004
rendező: David S. Goyer
forgatókönyvíró: Marv Wolfman, Gene Colan
operatőr: Gabriel Beristain
szereplők:
Blade: Wesley Snipes
Abigail Whistler: Jessica Biel
Hannibal King: Ryan Reynolds
Abraham Whistler: Kris Kristofferson
Drake: Dominic Purcell
Danica Talos: Parker Posey
Ray Cumberland: James Remar
Sommerfield: Natasha Lyonne
Asher Talos: Callum Keith Rennie
Jarko Grimwood, Triple H: Paul Michael Levesque
Kapcsolódó linkek
2024. szeptember 17.
A nagy nyári turnénk után ismét várjuk Önöket szeptember végétől Budapesten, a Kincsem Parkban a fedett és fűtött rendezvénycentrumunkba. Csoportos jegyek esetén jelentős kedvezményt tudunk adni.
2018. december 23.
A karácsony, illetve az azzal járó készülődés az év legszebb időszaka. Most összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek biztosan meghozzák az ünnepi hangulatot. Kellemes mézeskalács falatozós, forró teát kortyolgatós filmezést kívánunk Mindenkinek!
2018. október 15.
Programajánló: 2018. december 7. (péntek) 19 óra, Marczibányi téri Művelődési Központ.
2018. május 2.
Majdnem két hete pakoltam ki az új könyveket az ajánlópolcra, azóta folyamatosan mondom az ismerőseimnek, hogy menjenek kölcsönözni, mert jókat raktam ki. A legtöbben persze nem tudják, miről is beszélek.
2017. március 1.
A Centropa Alapítvány szeretettel meghívja az érdeklődőket a Túlélés Szarajevóban barátság a háború idején című kiállításának megnyitójára.