Ajánló | Film

A mohácsi vész

2004. március 22. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:34

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Jancsó Miklós legújabb filmjében Kapa és Pepe visszatér történelmünk egyik fordulópontjához, a mohácsi vészhez. Hőseink időgépbe ülnek, hogy néhány csőre töltött kalasnyikov megnyugtató társaságában lenyomják Szulejmánt. S ha nincsen mohácsi vész, nagyhatalom leszünk, világnyelv lesz a magyar, az indiai kisgyerekek Petőfit fognak eredetiben szavalni az iskolában, a kínaiak pedig megtanulják az ikes igéket és a magánhangzók illeszkedését. Legalábbis valahogy így képzelik Kapáék.

Az eddigi K-P (Kapa-Pepe) filmekkel ellentétben most igazi forgatókönyvvel van dolgunk, és mégsem élvezhetőbb, mint a korábbiak. Sőt! Ezzel a film talán el is veszítette azt a hihetetlen pörgősséget, ami jellemző volt eme ciklus alkotásaira.

Azt, ami a „Kelj fel komám, ne aludjál!”-ban olyan jól működött, tehát az előre megírt párbeszédek semmibe vétele, valamint az ősidők óta létező térbeli, időbeli és cselekménybeli hármas egység figyelmen kívül hagyása, azt kár volt feláldozni egy forgatókönyv kedvéért.

Összességiben egy átlagos mai magyar filmnél jobbat láthattunk, de ebbe belejátszik a már-már magyarfoci-szerűen alacsony magyar átlag.

Rendezés: 7.5/10 (Őszinte tisztelet.)
Színészi játék: 6.5/10 (Nem elég meggyőző.)
Sztori: 6.5/10 (Miki bácsi, kevés itt a szimbólum!)
Elvárásokhoz képest: 4.5/10 (Eddig csak jobb volt…)

Értékelés: 6/10 (Szódával elmegy…)

Barna Richard és Diószegi Tamás
BaD.Bros

Mohácsi vész, színes magyar vígjáték, 90 perc, 2004

rendező: Jancsó Miklós
forgatókönyvíró: Hernádi Gyula, Jancsó Miklós
operatőr: Grunwalsky Ferenc

szereplők:
Kapa: Mucsi Zoltán
Pepe: Scherer Péter
Schell Judit
Vasvári Emese
Halász Péter
Fekete Pákó
Hernádi Gyula
Jancsó Miklós












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az élmény lóháton érkezik

2024. szeptember 17.

A nagy nyári turnénk után ismét várjuk Önöket szeptember végétől Budapesten, a Kincsem Parkban a fedett és fűtött rendezvénycentrumunkba. Csoportos jegyek esetén jelentős kedvezményt tudunk adni.

Karácsonyi filmajánló

2018. december 23.

A karácsony, illetve az azzal járó készülődés az év legszebb időszaka. Most összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek biztosan meghozzák az ünnepi hangulatot. Kellemes mézeskalács falatozós, forró teát kortyolgatós filmezést kívánunk Mindenkinek!

Ketrec

2018. október 15.

Programajánló: 2018. december 7. (péntek) 19 óra, Marczibányi téri Művelődési Központ.

Diákpolc a könyvtárban – csatlakozz Te is!

2018. május 2.

Majdnem két hete pakoltam ki az új könyveket az ajánlópolcra, azóta folyamatosan mondom az ismerőseimnek, hogy menjenek kölcsönözni, mert jókat raktam ki. A legtöbben persze nem tudják, miről is beszélek.

Túlélés Szarajevóban – barátság a háború idején

2017. március 1.

A Centropa Alapítvány szeretettel meghívja az érdeklődőket a Túlélés Szarajevóban – barátság a háború idején című kiállításának megnyitójára.