|
|
2007. február 24. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:34
Az idei év első koncertjét adta a soproni Moby Dick tegnap éjjel a Wigwam klubban. A koncert számomra időutazás volt, és amikor a bő 20 nótából álló repertoár befejeződött, gyerekes örömmel távoztam. Valahogy úgy éreztem a buli második felében magam, mint aki újból tizenéves. De kezdjük az elején!
Péntek délben olvastam Schmiedl Smici Tamás levelét, amiben arról írt, hogy Budapesten játszanak, s ha van kedvem, ugorjak le a bulira. Mondanom se kell, hogy rögvest biztosítottam arról, hogy ott leszek. Még egy vendéget is vihettem. A Wigwamban még nem jártam, de mint később megtudtam, a Moby Dicknek is ez volt az első fellépése itt. A klub belülről kimondottan hangulatos hely, így minden adott volt egy jó bulihoz.
Még a kezdés előtt kijött Smici beszélgetni egy kicsit. Elmondta, hogy reggel érkeztek, mert az MTV-n volt főpróbájuk a Fonogram szombati díjátadója miatt. (A díjátadót ma este 8 óra után 10 perccel közvetítik élőben.) Azt is megtudtam, hogy 18-19 dallal jöttek ma estére, de féltek, hogy kevesen leszünk, mert nem volt plakátolva a buli. Még egy kicsit beszélgettünk, majd elbúcsúztunk: Smici ment hangolni, én pedig megnéztem az előzenekart.
Az átszerelés után nagyon várta már mindenki az Új világ szimfónia megszólalását. Nem csalódtunk, mert ennek is eljött a pillanata. És ekkor már kit érdekelt, hogy hideg van kint, meg hogy mennyit kellett várni. Az első meglepetés a nyitódal volt: Fejfa helyett. Erre nem számítottam. Smiciék maximális lendülettel vették birtokba a színpadot a fények és füst kavalkádjában. A kedves üdvözlés után jött a Romlott rendszer, majd a Babilon. (Ezek a dalok a lemezen is egymás után jönnek.)
Engem a koncert felénél ért az igazi meglepetés: Hofi kezdésként szimpla 4/4-es lábdobbal indított. Nem akartam hinni a fülemnek! Aki ismeri a csapat régebbi dalait, szerintem tudták, hogy a Gumiszoba jön. És az jött! Hihetetlen volt ennyi év után újból élőben hallani. És ezzel kezdetét vette az időutazás: olyan régi, klasszikus dalok következtek sorra, mint a Kiképzés, a Legyél jó, a Gazember, az Ilyen ez a század vagy a Prometheus. Természetesen az Ugass kutya!, a Good Bye, a Keresztes vitéz és a Körhinta se hiányoztak. Ez utóbbi dal refrénjét kicsit átírva, aktualizálva énekelték. Aki ott volt, tudja, mire gondolok ;)
A koncert után hosszú percekig nem tudtam, milyen évszámot írunk. Mintha újból gimnazista lettem volna. És ez olyan jó volt Az ébredést nem segítette amúgy az sem, hogy a buli után W.A.S.P., Alice Cooper és hasonló old school zenéket nyomtak.
Minden tekintetben egy kiváló koncertet láthattunk tegnap éjjel (és ma hajnalban). A kicsivel idősebb korosztály velem együtt pedig külön örömmel fogadta a sok-sok régi dalt. Pazar élmény volt!
2024. szeptember 17.
A nagy nyári turnénk után ismét várjuk Önöket szeptember végétől Budapesten, a Kincsem Parkban a fedett és fűtött rendezvénycentrumunkba. Csoportos jegyek esetén jelentős kedvezményt tudunk adni.
2018. december 23.
A karácsony, illetve az azzal járó készülődés az év legszebb időszaka. Most összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek biztosan meghozzák az ünnepi hangulatot. Kellemes mézeskalács falatozós, forró teát kortyolgatós filmezést kívánunk Mindenkinek!
2018. október 15.
Programajánló: 2018. december 7. (péntek) 19 óra, Marczibányi téri Művelődési Központ.
2018. május 2.
Majdnem két hete pakoltam ki az új könyveket az ajánlópolcra, azóta folyamatosan mondom az ismerőseimnek, hogy menjenek kölcsönözni, mert jókat raktam ki. A legtöbben persze nem tudják, miről is beszélek.
2017. március 1.
A Centropa Alapítvány szeretettel meghívja az érdeklődőket a Túlélés Szarajevóban barátság a háború idején című kiállításának megnyitójára.