Mi | Pályázatok

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

2023. február 2. | utolsó módosítás: 2023. május 10., 22:19

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.

Pályázni évente háromszor lehet, igazodva a tanév által megszabott igényekhez: télen, tavasszal és ősszel. A pontos határidőkről a pályázati évet megelőző év utolsó kuratóriumi ülésén dönt a Kuratórium. A felhasználható keretösszeg maximálisan a mindenkori személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásokból befolyó összeg lehet, amely a 2023. évben 2,1 millió forintot jelent. A megmaradó összeg a Kuratórium határozata alapján átcsoportosítható a következő pályázati időszakra.

A pályázat témája:
külföldi tanulmányi versenyek;
    ·szállás, utazás költségei;
    ·nevezési díjak;
    ·felkészülés támogatása.
belföldi tanulmányi versenyek;
    ·szállás, utazás költségei;
    ·felkészülés támogatása.
felsőfokú nyelvvizsga vizsgaköltsége (amennyiben nem tartozik az állam által megtérített körbe);
diákcsoport saját szervezésű közösségi vagy tanulmányi programja, amely valamely produktumot hoz létre;
tanulói csereprogramok támogatása;
    ·szállás, utazás.
tanári projektek megvalósításához szükséges eszközök, anyagok beszerzése, kis értékű tárgyak vásárlása;
tanulást segítő (diákmentori) ösztöndíj. Előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek a mentorálni kívánt tanulót is megnevezik. (A diákmentor és a mentorált tanuló számára egyaránt szaktanári/osztályfőnöki ajánlás szükséges!)
egyéb szociális típusú kérelmek (tanulmányokhoz szükséges költségekhez való hozzájárulás)

A pályázó személye:

Pályázatot nyújthat be bármely, az Apáczai gimnáziumba a 2022/2023., illetve októberi pályázat esetén a 2023/2024. tanévben járó diák, illetve diákcsoport, valamint ugyanebben az időszakban itt dolgozó tanár, illetve tanárcsoport.

Menete:

A 2023. év folyamán háromszor lehet pályázni. A rendelkezésre álló keretösszegből ciklusonként 700 ezer forint használható fel.

Pályázni a honlapról letölthető pályázati űrlap kitöltésével és a határidő napján 14 óráig az iskola titkárságán történő leadásával lehetséges.

Határidők:

1. ciklus: 2023. február 10.
2. ciklus: 2023. május 19.
3. ciklus: 2023. október 13.

Bírálat:

A pályázatok elbírálására a beadást követő héten kerül sor.

Elszámolás:

Minden nyertes pályázó köteles elszámolást készíteni a Kuratórium részére. Ezt a pályázati időszak utáni 10. munkanapig köteles a Kuratórium részére eljuttatni. Az egyes pályázatokhoz kapcsolódó elszámolások pontos feltételeit, módját a vonatkozó szerződések tartalmazzák.

az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

2023. február 2.

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.

Őszi túra a Gerecsében

2022. november 21.

2022. november 3-án az Apáczai Túrakör tagjaival a Gerecsében jártunk.

Kirándulás Szlovákiába

2022. szeptember 25.

A 12.B osztály – pár diákkal kiegészülve – a tavalyi tanév végén ötnapos felvidéki osztálykirándulásra utazott. Az utat Bethlen Gábor Zrt. Határtalanul! pályázata, valamint a járvány miatti másfél éves tilalmak és lezárások enyhítése tette lehetővé. A mindig elhalasztott kirándulást már igen vártuk, hisz sokat készültünk rá, még a tiztedikes földrajz, majd a tizenegyedikes magyarórákon is.

Tanulmányi ösztöndíj

2022. június 9.

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2021/2022. tanévben a gimnázium diákjai voltak.

Fél évszázados a kollégiumunk – programfüzettel frissítve

2022. április 27.

Az idén 50 éves kollégiumunk az 1971/1972-es tanévben nyitotta meg kapuit. A fél évszázados jubileum kapcsán ünnepséget tartunk a gimnáziumban.