|
|
Elsős diákként főleg akit személyesen tanít Czéh tanár úr tényleg meglepő volt számomra a koncert.
Az előzenekar, akiket nem nevezek nevén (azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tudom a nevüket), egy punk formáció volt, legalábbis szerintem. Nekem bejött, megvolt a szokásos Hey, ho! Let's go! érzés, no meg a polgárpukkasztó szöveg, árulkodó számcím például a Négy éve megerőszakolták Britneyt (ha jól emlékszem, ez volt a cím, de ha nem, akkor elnézést kérek :)). Nos, ők zenéltek nekünk, míg nem jött a főműsor, ugye a Pamela. Gondolom, mindenki emlékszik a dobozra, amit a zenekar, mármint a Pamela kirakott a másodikon. Na, abba lehetett bedobni a számokat, amiket hallani szerettünk volna. A koncerten végülis játszottak Nirvanát (itt megjegyezném, hogy Börzsönyi tanár úr nirvanás pólóban nyomta), Lenny Kravitzet, Quimbyt és Kispált is. Elég változatos volt a felhozatal. De a Nirvana Smells Like Teen Spirit-je volt szerintem a csúcspont. Voltak, akik pogóztak, akik próbáltak pogózni, és olyanok is, mint én, akik meghúzódtak és menekültek az előbbi két csoport elől.
Fotó: Hubai Kata
A zenekar négytagú, közülük kettőt ismerhetünk: Börzsönyi Péter és Czéh Zoltán tanár urakat. Első élményem leszámítva az előzenekart az Czéh tanár úr sikoltása volt. Emlékezetes marad.
2025. március 3.
A 2024-es adventi koncertet meg lehet tekinteni Nagy Dávid Leonárd jóvoltából.
2025. január 27.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.
2024. június 14.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2023/2024. tanévben a gimnázium diákjai voltak.
2024. február 13.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.
2024. január 10.
A két ünnep között, 2023. december 28-án a New York-i Carnegie Hallban rendezték meg az American Protégé International Piano and Strings Competiton nemzetközi zenei verseny gálahangversenyét, amelyen fellépett Fülöp Benjámin iskolánk végzős, természettudományi tagozatos tanulója.