Május 2-a, 3-a és 4-e a 12. évfolyamba járó tanulók számára valószínűleg nem volt olyan könnyed, mint az iskola összes többi diákjának. (Pedig, mint mindenki tudja, egy apáczaisnak az érettségi is gyerekjáték.) Nekünk, többieknek szokás szerint osztálykirándulásokat, illetve sportnapot szerveztek erre a három napra. A továbbiakban a 10.C kirándulásáról fogok beszámolni. Mivelhogy oda járok…
Május másodikáról nem áll szándékomban részletes leírást adni, tekintve, hogy a mi osztályunk ezt a napot megkapta szabadnapnak. Mindenki azt csinált, amit akart. Hogy én mit műveltem, maradjon misztikus titok.
Szabadság, szeretem! – élménybeszámoló
Harmadikán azonban már korán (6.50) talpon voltunk, gyülekeztünk a Déli pályaudvarnál. Vonattal eldöcögtünk Keszthelyre. A szabadidő alatt kellett reggelire valót keresni, vagy csak élvezni a napsütést a parton (ahol iszonyatos halszag volt). Busszal elrobogtunk első fontos megállónkhoz, nevezetesen a Csodabogyós-barlanghoz. Itt igazi barlangi túrán vehettünk részt. Igazin. Overál, lámpával ellátott fejvédő és a megfontoltabbaknak otthonról hozott kesztyű. Miután megkaptuk a divatosnak (és tisztának) csupán a jó ízlés teljes mellőzésével nevezhető egyrészes overáljainkat, rögtön föl is vettük őket. Fejvédő a kézbe, és indulhat a túra első szakasza. A (kedves, aranyos, szimpatikus, jó kedélyű, énekelni, dudorászni felettébb kedvelő) túravezető ezt a nagyjából 1,5 kilométert a „főlünk a saját levünkben” kifejezéssel jellemezte. Így volt.
Amikor már mindenki kezdett kikészülni a hőségtől, elkezdett fújni a szél (nem akárhogy, nagyon!), esni az eső (na jó, csepegni). Természetesen átcsaptunk a másik végletbe: majd megfagytunk. Ilyen természeti viszontagságok közt értük el a barlang bejáratát. Ott aztán csúsztunk, kúsztunk, másztunk, de be szerencsére nem szorultunk. Legalábbis biztos nem valljuk be. Aki részt vett – tudtommal – mind élvezte, mi több, egyesekben felmerült, hogy ismét szervezhetnénk ilyen barlangászást. Mivel az „egyesekben” én is benne foglaltatok, ezúton is ajánlom a kedves Olvasónak, hogy próbálja ki eme nemes kikapcsolódási lehetőséget. Kivéve, ha klausztrofóbiás. Akkor ne.
Fáradtan, de élményekkel gazdagon, szűnni nem akaró szélben értük el szigligeti szállásunkat. Finom és bőséges vacsorát kaptunk, majd késő estig szórakozhattunk. Az ellenőrzés után – mindenki a házban van-e – ki-ki addig maradt ébren, ameddig akart és/vagy bírta.
Szabadság, szeretem! – élménybeszámoló
Negyedikén tudtommal az összes többi osztály a sportnapon vett részt. Az előbbiekből is sejthető volt már, hogy mi ez alól kivételt képeztünk. Hogy miért, nem tudom. Hogy bánjuk-e, nem mondom meg. Az biztos, hogy a szél nem csendesedett, és ezt nem fogadtuk kitörő örömmel. A megállóban történő hosszas várakozás után busszal suhantunk el a Festetics-kastélyhoz. Megnéztük, terveket szőttünk a megvásárlására, esetleges újra rendezésére, a Balaton partjának a kastélyhoz történő közelebb hozatalára. Szép tervek, ámbár még nincs teljesen kidolgozva minden részletük. Ezután jó pár óra szabadidő állt rendelkezésünkre Keszthelyen. Elsétáltunk a vonathoz, majd az elcammogott velünk Budapestre. 18.45-kor már a megszokott városban voltunk.
A szünet méltó lezárásaként otthon ritka finom parfé tortát ettem. (Sajnos, mikor ezt írom, a torta már elfogyott…)
Kapcsolódó linkek
