|
|
2010. május 25. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
A 9.A osztálykirándulása 2010-ben. Badacsonytomaj, Tomaj Camping Riviera Apartman & Strand. 2010. május 2-től 2010. május 4-ig.
Utazás: vonattal
Programok:
Vasárnap: Érkezés 13 órakor, Badacsonytomaj templom és tájház, Badacsony Egry József Múzeum
Hétfő: Túra a Badacsonyon: Kuruc körút és kilátók a tetőn (5-6 óra)
Kedd: (vonattal) Tapolca tavas barlang, Malom-tó, utazás haza, érkezés 19 óra
Étkezés a kemping éttermében
A kirándulás költsége: 12.000 Ft/fő
Május 2-án, vasárnap korán reggel indultunk első közös osztálykirándulásunkra, Badacsonytomajra. A vonatút hosszú volt, és át is kellett egyszer szállnunk, de szerencsére nem kötöttünk ki Pozsonyban vagy Szegeden :), és mindenki nagyjából egészben megérkezett a szállásra. Hamar lepakoltunk, befoglaltuk a kényelmes ágyakat és persze megbeszéltük, hogy ki kihez fog takarodó után illegálisan átszökni. :) Ezek után közösen besétáltunk a faluba, megnéztük a boltokat meg az Egry József Emlékmúzeumot is. Rengeteg gyönyörű műalkotást láttunk, utána meg kicsit a parton sétálgattunk, ajándékokat vettünk meg fagyiztunk, majd visszamentünk a szállásra. Este a vállalkozó szelleműek bemerészkedtek a max. 10 fokos Balatonba is. Véleményük szerint kb. 20 másodperc után már semmit sem éreztek, így a hideget sem. Vacsoráig és utána takarodóig szabad foglalkozás volt. 5-8 fős csoportokban kártyáztunk és játszottunk, nagyon jó volt a hangulat, mindenki élvezte! :)
A 9.A osztálykirándulásáról
A 9.A osztálykirándulásáról
A következő nap reggeli után mindenki bemehetett a faluban lévő boltokba, és feltölthette a csoki- és chipskészletét. Utána egy kicsit lazíthattunk, lelkiekben felkészülhettünk a hegymászásra, ugyanis megmásztuk a Badacsony hihetetlenül magas és veszélyes 438 méterét! :) Mindenki a maga tempójában haladt, meg is álltunk néhányszor, így csak kicsit nagyon fáradt el a társaság. De azért élveztük, szép volt fentről a kilátás is, és jó volt kiszakadni az iskolai szürke hétköznapokból ezzel a kis túrával. Még délután visszaértünk a táborhelyünkre, mindenki bekenegette a szúnyogcsípéseit, amiket a hegyen szerzett, és vacsoráig bármit csinálhattunk. Társasoztunk, hintáztunk, és kártyáztunk is. A vacsi és minden meleg étel véleményem szerint a vártnál jobb volt. Este még éltünk egy kis társasági életet, beszélgettünk, aztán a nap végén lefeküdtünk aludni.
A 9.A osztálykirándulásáról
A 9.A osztálykirándulásáról
A 9.A osztálykirándulásáról
A harmadik napon az osztályfőnökünk még elvitt minket a Tapolcai-tavasbarlangba, ahol szintén jól éreztük magunkat. Háromszemélyes csónakokban mentünk körbe a néhol 20 cm, néhol 3,5 méter mély vízben. Szerintem izgalmas volt! :) Ezután még elmentünk Tapolcán a Malom-tóhoz és az ott lévő parkban eltölthettünk még egy másfél órát szabadon, majd visszavonatoztunk Badacsonytomajba, ahol mindenki összecsomagolt, elbúcsúzott a kedvenc hintájától vagy mászókájától, és elindultunk hazafelé. A vonatút visszafelé is sok beszélgetéssel, nevetéssel telt, mindenki elkattintotta az utolsó fényképeket is, így érkeztünk meg a Délibe. Elbúcsúztunk egymástól, és azzal a tudattal mentünk haza, hogy egy eseménydús, élvezetes kirándulásunk volt, és reméljük a következők is hasonlóan jól telnek majd.
A 9.A osztálykirándulásáról
A 9.A osztálykirándulásáról
A 9.A osztálykirándulásáról
Badacsonytomaj, Tomaj Camping Riviera Apartman & Strand
Nyitva tartás: Április végétől szeptember végéig
Cím: 8258 Badacsonytomaj, Balaton utca 28. (vízpart)
Telefon: +36/70-947-97-39
Telefon/fax: +36/87-471-321
Internet: A szállás oldala
Szalai Rita és Kondor Krisztina
2025. március 3.
A 2024-es adventi koncertet meg lehet tekinteni Nagy Dávid Leonárd jóvoltából.
2025. január 27.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.
2024. június 14.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2023/2024. tanévben a gimnázium diákjai voltak.
2024. február 13.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.
2024. január 10.
A két ünnep között, 2023. december 28-án a New York-i Carnegie Hallban rendezték meg az American Protégé International Piano and Strings Competiton nemzetközi zenei verseny gálahangversenyét, amelyen fellépett Fülöp Benjámin iskolánk végzős, természettudományi tagozatos tanulója.