|
|
2022. november 21. | utolsó módosítás: 2022. november 21., 16:48
2022. november 3-án az Apáczai Túrakör tagjaival a Gerecsében jártunk.
Tóvároskert vasúti megállóból indultunk. Bajon át a Lábas-hegyi kálvária felé vettük az irányt. A baji vadászház érintésével az alpesi hangulatú Vértestolna faluba értünk. Innen jelzetlen utakon felmentünk a Pes-kő varázslatos kilátópontjára. A Bundschu(h)-kútnál megpihentünk, majd a Tatabánya feletti Ranzinger kilátóba másztunk fel. A turultól leereszkedtünk a városba, ahonnan kellemesen elfáradva tértünk haza.
A csapat tagjai kiváló erőnlétüknek köszönhetően gond nélkül teljesítették a 27 kilométeres távot, amelyhez több mint 900 méternyi szintemelkedés is társult. Gratulálok minden résztvevőnek.
Őszi túra a Gerecsében
2023. február 2.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.
2022. november 21.
2022. november 3-án az Apáczai Túrakör tagjaival a Gerecsében jártunk.
2022. szeptember 25.
A 12.B osztály – pár diákkal kiegészülve – a tavalyi tanév végén ötnapos felvidéki osztálykirándulásra utazott. Az utat Bethlen Gábor Zrt. Határtalanul! pályázata, valamint a járvány miatti másfél éves tilalmak és lezárások enyhítése tette lehetővé. A mindig elhalasztott kirándulást már igen vártuk, hisz sokat készültünk rá, még a tiztedikes földrajz, majd a tizenegyedikes magyarórákon is.
2022. június 9.
Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2021/2022. tanévben a gimnázium diákjai voltak.
2022. április 27.
Az idén 50 éves kollégiumunk az 1971/1972-es tanévben nyitotta meg kapuit. A fél évszázados jubileum kapcsán ünnepséget tartunk a gimnáziumban.