Mi | Jubileumi év

Az Öregdiák Farsangi Bálról

2006. február 27. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 22:19

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Beszámoló az Öregdiák Farsangi Bálról.

2006. január 21-én a terveknek megfelelően megtartottuk az Öregdiák Bált. Örömünkre mintegy 280 öregdiákot köszönthettünk a Duna Palota termeiben, és számos volt illetve jelenlegi kollégánk is eljött. A képek önmagukért beszélnek: az este folyamán régi barátok, osztály- vagy évfolyamtársak találkoztak, és voltak olyanok is, akik egész asztaltársaságokat szerveztek erre az estére. Érezhetően fontosnak tartották a Bált, hiszen többen külföldről tértek haza erre az egy alkalomra. Reményeink szerint hagyományt is teremtettünk, hiszen sokan megfogalmazták, hogy néhány év múlva ismét szívesen eljönnének egy ilyen találkozóra.


Öregdiák Farsangi Bál (fotó: Székely Péter)

Iskolánk tantestülete és az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány nevében szeretném megköszönni a szervezőknek, különösen dr. Pfeiffer Ádám igazgató úrnak azt a hatalmas előkészítő munkát, amellyel lehetővé tette, hogy ez a bál megvalósuljon.

Munkacsy László

Kapcsolódó linkek

Székely Péter képei a bálról
Szakály Erzsébet képei a bálról












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

2026. február 11.

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.

Öregdiák-találkozó

2025. december 9.

Jó hírünk van: a sokak által régóta várt öregdiák-találkozó 2026. március 20-án (péntek) lesz!

Így kezdődött

2025. november 14.

Hortsin Zoltán vagyok (1999/B) és ezúton szeretném megosztani az általam gyűjtött (iskolai és koleszos) emlékeket. Első rész.

Alma materünk, „az Apáczai” messziről nézve

2025. november 3.

Három iskolatárs – Ildikó, László és Szláva – közös emlékezését olvashatjátok az Apáczaiban töltött éveikről.

Válogatott apis emlékek képekben

2025. október 21.

Fehérkuti Anna (Nusi) vagyok, 2013-17 közt jártam az Api komplex természettudományi tagozatára, Sebő Péter tanár úr osztályába. Nehéz volt leszűkíteni a temérdek csodás emléket dokumentáló képből a legjellemzőbbeket, de nagyon örülnék, ha az alábbiakból érdemesnek találnának párat a honlapon is megosztani.