Idei utolsó tanárinterjúnkat Villányi Attila tanár úrral készítettük, aki az idei évben többször is ellátogatott Szaúd-Arábiába. Az egyik ebédszünetben szakított ránk időt, a kémia tanáriban készült interjúban pedig útjáról, az ottani helyzetről, viszonyokról kérdeztük.
Beszélgetés Villányi Attilával
–Azoknak, akik esetleg nem tudnák, elmesélné a tanár úr, hogy miért járt többször is Szaúd-Arábiában?
–Kémiát tanítani jártam, mint mindig. [nevet] Tulajdonképpen a tavalyi évben Szaúd-Arábia másodszor volt
a Kémiai Diákolimpián és szembesültek azzal, hogy nem nagyon eredményesek.
Szemben Kuvaittal, akik már 20 éve járnak és semmilyen eredményt nem érnek el, gyakorlatilag az utolsók,
ők javítani akartak ezen, tehát szerettek volna legalább egy bronzérmet szerezni.
Ezért valakiknek a tanácsára a magyar felkészítőket keresték meg.
Így Magyarfalvy Gábor – aki az egyetemről az itteni csapatot készíti föl – volt kint Szaúd-Arábiában tavaly nyáron.
Mivel a diákok elég felkészületlennek tűntek, nem nagyon tudott haladni velük, egy csomó mindenről nem is hallottak még,
szóba került az én Ötösöm lesz kémiából című példatáram, aminek van egy angol nyelvű változata is.
Erre ők nagyon izgatottak lettek, így, mikor kint voltam Törökországban Kémiai Diákolimpián a csapattal, megkerestek,
hogy nem mennék-e ki egy egész évre kémiát tanítani. Mivel nekem itt versenyzőim vannak, ezért nem akartam egész évre kimenni,
de kint voltam háromszor; kétszer két hétig, egyszer meg szűk egy hétig felkészíteni ezeket a gyerekeket.
Az arabok is érmet szeretnének – Villányi Attilával beszélgettünk
–Mesélne az ott látottakról?
–A kultúra nagyon érdekes, arról órákon keresztül lehetne mesélni, úgyhogy nem is tudom, hol kezdjem.
A legnagyobb kulturális különbség köztünk és köztük az, hogy ők muszlimok, és mivel az országukban van a Kába-kő,
ennek következtében a muszlim világnak is a legkonzervatívabb országa, ahol azonkívül, hogy a nőknek nem nagyon vannak jogaik
– se választójog, se semmi –, nem is mutathatják az arcukat se, a hajukat se senkinek.
Minden nő csak feketében járhat és csak a családtagja kíséretében, tehát gyakorlatilag nő egyedül, vagy pláne idegen férfiakkal
nem mutatkozhat semerre sem.
Az arabok is érmet szeretnének – Villányi Attilával beszélgettünk
–Mi lepte meg leginkább?
–Igazán nem lepett meg semmi, mert majdnem hogy rosszabbra számítottam. A gyerekek ugyanolyanok, mint itt is,
a kulturális különbségeket leszámítva természetesen. A nagy különbség ott az,
hogy a tantárgyak tanulásakor nem nagyon fektetnek hangsúlyt semmilyen logikára, hanem inkább csak „betanulnak”.
Például – amennyire hallottam – az a lány, aki talán a Kémiai Diákolimpiai csapatnak is a tagja lesz,
ő a Korán-mondó versenyen nyert, mert a 600 oldalas Koránt hibátlanul tudta felmondani.
Képgaléria
–Az ott szerzett tapasztalatai után másképp látja a saját vagy akár a hazai ifjúság helyzetét?
–Igazából nem, hiszen eddig is tudtam, hogy ott egészen más kulturális viszonyok vannak.
Szerintem ennek az ifjúságnak kéne odamennie, hogy lássa. Persze az ottani fiatalok nem látják azt,
hogy ők mennyire rossz helyzetben vannak. Mondjuk nincsenek is rossz helyzetben, hiszen nagyon sokan gazdagok az olaj miatt,
például egy liter benzin 30 forintba kerül. Úgyhogy, amikor itt a fiúknak mondtam, hogy itt 15-ször ennyibe kerül, akkor mondták,
hogy ők hogy rallyznének az utakon, mert hogy mindenkinek van saját kocsija – mármint a fiúknak, természetesen.
Nők nem is vezethetnek, tehát ha van egy férjes asszony,
akkor a férjének kötelessége az autó mellé egy sofőrt is rendszeresítenie, amivel utazhat, mondjuk munkába.
Gyakorlatilag a 17 és 25 év közötti fiataloknak a 40%-a munkanélküli, de nem úgy, hogy kéregető, hanem úgy,
hogy a szülei tartják el. Tehát a fiúk egyáltalán nem érzik a nagy joghiányokat, minden nap ötször imádkoznak,
egyébként meg élik világukat. A lányok pedig otthon vannak, várják a férjüket.
–Ha úgy adódna, elfogadna egy újabb ilyen lehetőséget?
–Persze!
Az arabok is érmet szeretnének – Villányi Attilával beszélgettünk
–Volt olyan dolog, ami esetleg jobban tetszett a tanár úrnak a hazai rendszernél vagy helyzetnél?
–Majd a verseny után meglátjuk, hogy végül az eredmény mi lesz, de az kétségtelen, hogy óriási tiszteletnek örvend az a tanár,
aki mondjuk fizikából, matematikából, kémiából megy őket felkészíteni. Nagyon tisztelik azokat a tanárokat,
akik próbálják őket felkészíteni, nagyon várnak vissza minden alkalommal ezek a gyerekek, mégha nem is volt olyan sikeres,
eredményes a felkészülésük. Tehát hiába írtak 30%-os teljesítményű dolgozatot, mégiscsak azt mondták,
hogy menjek vissza legközelebb is.
–Volt valami, amit az ottani rendszerben nagyon elrettentőnek vagy meghökkentőnek látott?
–Alapvetően ez a diszkrimináció a lányokkal kapcsolatban. Én úgy tanítottam a lányokat, hogy egy ötcsillagos szálloda
konferenciatermében a fiúkkal voltam, rajtam 2 mikroport, az egyik vette föl az egész előadást meg a beszélgetést,
a másik pedig ment föl az emeletre, ahol a lányok voltak. Tehát velük én nem is találkoztam,
csak mikrofonon keresztül beszélhettek velem. Aztán a második alkalommal kiharcolták
– állítólag az egész tehetséggondozás történetében először –, hogy a Hotel Lobbit kiürítették, én leültem oda egy székre,
odajöhettek a lányok és akkor face-to-face engem kérdezhettek. Persze a lányok le voltak fátyolozva, de akkor is az,
hogy ők egyáltalán egy férfi tanárral egy teremben, egy légtérben beszélhettek, az teljesen abnormálisnak számított.
Az arabok is érmet szeretnének – Villányi Attilával beszélgettünk
–Melyik ország vagy kultúra rendszerét ismerné meg szívesen ilyen közelről?
–Tulajdonképpen bármelyik kultúrát nagyon szívesen megismerném, már volt is módomban egyet-kettőt megismerni.
Igazából nincs sem averzióm egyikkel sem, sem olyan kimondott kíváncsiság.
–Van esetleg valami terve a közeljövőre nézve, amit megosztana velünk?
–Nyáron megyek ki a Kémiai Diákolimpiára Washingtonba, ahol az apáczais diákok közül egyet,
de remélhetőleg inkább kettőt szeretnék is a csapatban látni.
–Sok sikert és köszönjük!
