Egyik nagyszünetben iskolánk rajztanárával, Raszler György tanár úrral beszélgettem. Nagyon sok érdekességet osztott meg velem a fiatalságáról, a terveiről és a kalandjairól.
Kedvencek
Énekes/együttes: J.J. Cale.
Könyv: Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok.
Film: 8 és 1/2 (Federico Fellini).
Műalkotás: Kazimir Szeverinovics Malevics: Fehér alapon fehér négyzet. ;)
Étel: Rántott sajt, tartárral.
Csokoládé: Boci csoki.
Ital: Sör.
Évszak: Tavasz.
Sport: Síelés.
Ünnep: Karácsony.
Város: Budapest.
Korszak: Ókor.
Eddigi legszebb évek: 1967-től 2012-ig.
Beszélgetés Raszler Györggyel
–Sokat hallani a Kisképzőről, ahová a tanár úr járt.
Tényleg annyira „különc” iskola?
–Igen, abszolút más.
Alapvetően nagyon nehéz megértenie például egy apáczaisnak az ottani légkört,
ugye ott teljesen fordított az értéksorrend.
A Kisképzőben a rajz, a művészettörténet és az úgynevezett szak nyilván a legfontosabb,
az összes tantárgy gyakorlatilag ennek van alárendelve. Így például mondjuk a matek, fizika,
kémia az a leges legutolsó. Jó, a restaurátoroknak mondjuk a kémia azért egy kicsit fontosabb,
de amúgy meg annyira nem, hogy például matematikából nem is érettségiztünk.
A másik meg, hogy nyilván teljesen más a hangulat. Oda olyan fiatalok járnak,
akik már művésznek képzelik magukat egy kicsit, vagy azok lesznek,
ebből kifolyólag sokkal érzékenyebbek, de sokkal vadabbak is, és más az életfelfogásuk is.
Más zenéket szeretnek, elvontabbat.
A mi időnkben nem lehetett összehasonlítani egy kisképzős bulit mással.
Nem volt klasszikus diszkó, alternatív zenékre gerjedtünk, arra voltak őrjöngő esték.
Világutazó, nagyjából grafikus és tanár
– Beszélgetőpartnerünk Raszler György
–Mint ahogyan azt valószínűleg az összes tanítványa tudja,
a tanár úr nagy világutazó. Melyik volt az első ilyen, úgymond Raszler tanár úr-típusú útja?
–1994, Egyiptom. Egy barátommal mentünk. Első úti célunk Brazília volt.
Ő találta ki. Szerelmi bánatában nagyon szenvedett, és emiatt el akart utazni a világ végére.
Úgy volt, hogy majd csatlakozunk gödöllői agrár-egyetemista csoportjához,
akikkel egy Molnár Gábor expedíción fogunk részt venni.
Ebből kihullott mindenki, szponzorokat nem tudtunk szerezni,
a végére ketten maradtunk a barátommal. Néztük, hova is tudunk elmenni a megspórolt pénzünkből.
India vagy Mexikó jöhetett volna be, de végül a barátomnak olyan kevés volt a megtakarított pénze,
hogy ezt is módosítani kellett, így mentünk el Egyiptomba. Elvileg 3 hétre mentünk volna,
amiből végül csak 2 hét lett, mert olyan rosszul gazdálkodtunk a pénzünkkel,
hogy nem tudtuk tovább húzni, így hogy át kellett íratni a repülőjegyünket.
Képgaléria
–Melyik volt az eddigi legkalandosabb útja?
–Etiópia. Leginkább olyan ország, ahogy az ember általában elképzeli Afrikát.
Nagyon-nagyon izgalmas, az északi rész az hideg, hegyvidéki, tele izgalmas óriásmajmokkal,
gyönyörű helyekkel, ókeresztény kolostorokkal; a déli rész pedig egy az egyben tömény Afrika,
tányérajkú négerekkel, beöltözött, agyaggal bedörzsölt hajú fekete nőkkel és olyan alakokkal,
akikről az ember egyébként azt gondolná, hogy már ilyenekkel nem találkozni, róluk már lekésett.
Na, ilyenekkel találkoztam, akikről azt hittem, hogy csak a National Geographic-ben léteznek.
De nem! Hétköznapi ember is összefuthat velük, csak el kell mennie Dél-Etiópiába.
Világutazó, nagyjából grafikus és tanár
– Beszélgetőpartnerünk Raszler György
–Került-e már nagyon kínos vagy kilátástalan helyzetbe valamelyik útja során?
–Hát igazából nem. Voltak/vannak nehéz szituációk, kilátástalanok nincsenek.
Olyan van, hogy tervezek valamit, amit aztán nem tudok megvalósítani,
de ezek mindig hozzá tartoznak egy-egy úthoz, de ez nem tarthatja vissza az embert.
Hogyha nagyon nagy csalódásként élném meg, akkor nem mennék el.
Lehet, hogy én szeretem az ilyen nehéz helyzeteket, ezek olyan szituációk,
amik az emberrel a hétköznapi életben nem fordulnak elő,
tehát tulajdonképpen jólesik ezeknek a megoldása.
Világutazó, nagyjából grafikus és tanár
– Beszélgetőpartnerünk Raszler György
–Hová akar még mindenképpen ellátogatni?
–Van több tervem, igazából Dél-Amerika az, amelyik a leginkább vonz,
illetve az utóbbi néhány évben ugrott be, hogy vagy a Déli-sarkra eljutni,
vagy megmászni egy legalább 6000 méteres hegyet. Valahol a Himalájában, vagy ahol olcsóbb.
Nézegettem ezeket, lehet ilyeneket mászni Dél-Amerikában vagy Argentínában is,
csak az nagyon-nagyon drága. A Himalája az olcsóbb, bár azért az is sok pénzbe kerül,
szóval ez még távoli terv.
–A mostani nyárra elkezdett már valamit tervezni?
–A mostani nyárra a túlélést tervezem, annyira nincs pénzem most
– mint szerintem egyébként nagyon sok kollegámnak, meg embernek Magyarországon.
Megszűntek a másodlagos munkahelyek, úgyhogy most kilátástalan,
hogy annyi pénzem legyen, hogy ezen a nyáron elutazzak valahová.
Persze mindig történhetnek csodák, de ez szerintem most akkor sem fog menni.
Világutazó, nagyjából grafikus és tanár
– Beszélgetőpartnerünk Raszler György
–Hol élne vagy tartózkodna huzamosabb ideig?
–Magyarországon kívül mondjuk Olaszországban. Az egy jó hely,
ahogy együtt él ott az antik világ a hétköznapokkal, meg a mai kor emberével…
És az olaszok mentalitása is tetszik.
Vagy Mexikóban, az is nagyon tetszik, huzamosabb ideig talán ott szeretnék leginkább lenni.
Nem örökre, én azt nem tudom elképzelni, de mondjuk azt simán, hogy 1 vagy 2 évet eltöltök ott.
–Milyen más szakmákon gondolkodott még anno a tanár úr?
–Semmilyenen, én grafikus akartam lenni világ életemben és nagyjából az is lettem.
Rajzolni szerettem volna, a tanár szakmát sosem gondoltam, csak belecsöppentem.
Összességében a magam részéről jól is érzem magam benne, nem tervezek váltást,
hacsak nem kényszerítenek rá, hogy valami mást csináljon az ember.
Én már grafikusnak készültem egészen kicsi korom óta, a tanár szakmát sosem akartam.
Főiskolán kötelezően fel kellett venni ezt a szakot, ez együtt járt a grafikusi diplomával.
Aztán eljöttem az Apáczaiba vizsgatanításra és annyira megtetszett,
hogy utána elmentem a Könyvesbe. És most meg, hát, itt vagyok.
Világutazó, nagyjából grafikus és tanár
– Beszélgetőpartnerünk Raszler György
–Mennyire hasonlít mostani élete ahhoz, ahogy kamaszként elképzelte?
–Sehogy sem képzeltem én el, hogy milyen lesz majd, ha én idősebb leszek.
Fogalmam nem volt…
Én mindig az egyik napról a másikra éltem, tulajdonképpen sodródtam az eseményekkel,
ami éppen jött, az alakította az életem, én meg próbáltam ezeket követni valahogyan.
De egyébként ha volt is valami, amit elképzeltem, akkor az valami ilyesmi lehetett.
–Úgy hallottam, több kiállítással is büszkélkedhet a tanár úr.
–Igen, volt több kiállításom, de azt nem mondanám, hogy büszkélkedhetem velük,
mert aki művész, nyilvánvalóan, hacsak nem adja fel teljesen a szakmát,
akkor lesz egyéni vagy csoportos kiállítása. Nekem volt ilyen is, meg olyan is.
Mondjuk legutóbb az útirajzokat vittem körbe, Budapesten több helyen, lent Szlovákiában,
Komáromban és Gödön voltak kiállítva.
Illetve még 94-ben volt egy nagy gyűjteményes kiállításom a Duna Galériában.
Ezek voltak eddig.
Világutazó, nagyjából grafikus és tanár
– Beszélgetőpartnerünk Raszler György
–Mit tanácsolna a mai fiataloknak?
–Legyenek lelkesebbek, mint amilyenek mostanában,
várjanak egy kicsit többet az élettől és jobban tartsanak ki az egyéni,
önálló gondolataik mellett, ne hagyják magukat annyira befolyásolni.
Merjenek gondolkodni, ez a legfontosabb. Tanuljanak, és azt a tudást alkalmazzák,
ezeknek a segítségével gondolkodjanak baromi sokat. Meg olvassanak könyvet. Sok könyvet.
–Az utazáson és rajzoláson kívül mivel tölti még szívesen a szabadidejét?
–Futás, foci, horgászat, síelés. Azt hiszem nagyjából ennyi.
–Ha tehetné, kivel találkozna szívesen?
–Édesapámmal találkoznék szívesen, aki meghalt 2005-ben.
Lenne mit mesélnünk egymásnak, tehát vele beszélnék és találkoznék a leginkább.
Csinos filmszínésznőkkel is találkoznék nyilván,
na de viccet félretéve, igazából a papám az egyetlen,
akivel úgy istenigazából örülnék a találkozásnak.
A többi… hát, biztos lenne még sok, de azok nem olyanok, amire nagyon-nagyon vágynék.
Világutazó, nagyjából grafikus és tanár
– Beszélgetőpartnerünk Raszler György
–Köszönöm, hogy beszélgetett velem!
