|
|
|
2020. február 1-jén a diákolimpián a 9-12-es leány csapatok kategóriájának budapesti versenyén iskolánk csapata a 6 résztvevő közül bronzérmet szerzett, ezzel jogot szerzett az országos döntőn való indulásra.
A Városmajor csapata kiemelkedett a mezőnyből, rajtuk kívül a Szent László Gimnázium csapata végzett előttünk. Reménykeltő a jövőre nézve, hogy a 9-12-es korosztályban két nyolcadikos és egy kilencedikes lány alkotta a csapatot, ők még három évig indulhatnak ebben a kategóriában.

Országos döntőben a sakkozó lányaink
A legjobb játékosunk Sulyok Eszter (8.D) volt, aki egyben a mezőny legjobb sakkozója. Tőle alap volt, hogy mind az öt ellenfelét legyőzze, ami papírforma volt, de vele ellentétben sokan nehezen viselik vagy viselték a kötelező győzelem terhét. Ő kiegyensúlyozott, magabiztos, jó játékkal símán nyert 5-ből 5-öt.
Nagy köszönet apukájának is, aki a csapat szállításában sokat segített.
A második legjobbunk Molnár Márta (9.D), aki a szalagavató miatt az utolsó két fordulót ki kellett, hogy hagyja, így azokban emberhátrányban kellett játszanunk; de az első 3-ból 2-t nyert, ezzel segítve a csapatot.
Karsai Luca (8.D) nagyon ügyesen és ötletesen játszott, több nagyon esélyes, szinte nyerő állása volt, de a döntő pillanatokban rutintalansága miatt hibázott, így ő most csak 1 ponttal járult hozzá a csapat eredményéhez. Mutatott játéka alapján bízvást gondolhatjuk, hogy fog még ő ennél sokkal jobb eredményt elérni!
2026. március 9.
2026. február 28-án került sor a budapesti sakk diákolimpiára. Hét versenyzőnk állt rajthoz. Mindnyájan remekül, fegyelmezetten küzdöttek. Kötülük négyen jutottak be az országos döntőbe (2026. április 26., Budapest), ketten pedig érmet szereztek.
2026. január 20.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás nyári fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért az őszi hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást.
2025. szeptember 14.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás nyári fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért az őszi hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást.
2025. június 23.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás tavaszi fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért a nyári hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást. Június, július és augusztus hónapokban újra gyűjthetők a kilométerek.
2025. május 20.
400 éve született Apáczai Csere János. Az évforduló alkalmából a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum kezdeményezésére a futást, gyaloglást szeretők számára meghirdettük az Apáczai 400 kihívást.