|
|
2017. november 24. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
A szerdán (2017. november 15.) megrendezett V. Kerületi Kosárlabda Bajnokságnak a Hild József Általános Iskola adott otthont. Ezúton is köszönjük a szervezést és lebonyolítást Simon Péter testnevelő kollégánknak. (Cikkünk technikai jellegű problémák miatt jelenhetett csak most meg. a szerk. megj.)
Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is négy iskola, 7-8. osztályos tanulóiból álló csapata mérhette össze tudását: a Hild József Általános Iskola, a Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola, a Szent István Általános Iskola és az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium.
Csapatunk nagyon szépen szerepelt, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és fölényes győzelemmel nyerte meg mindhárom mérkőzését, megvédve ezzel a V. Kerület Bajnoka címet. Játékukon jól látszott az összeszokottság, hiszen Müllner Bencét (7.D) kivéve, aki egyébként nagyon hasznosan és bátran játszott, az összes játékos egytől-egyig a 8.D osztály tanulója. Meg lett tehát a már testnevelőjüket is őrületbe kergető, Tanárnő, kosarazzunk! vagy Tanárnő, ugye kosarazunk?! és ehhez hasonló kérések teljesítésének eredménye. Természetesen a hozott anyag rengeteget számít, hiszen a csapatból néhányan jó hírű egyesületben versenyeznek. Biber Bende és Müllner Bence a MAFC, Marczula Bálint a KLKS játékosa, de szeptembertől Fodor Attila is egyesületben bontogatja szárnyait. Vincze Bence, Baráth Márk és Prievara Dániel pedig labdarúgó múlttal és jelennel erősítette a csapatot.
Gratulálunk mindnyájuknak, csak így tovább!
Kerületi bajnoki cím védése: pipa
Kerületi bajnoki cím védése: pipa
Kerületi bajnoki cím védése: pipa
2024. július 8.
Weiczner Petra (8.D osztályos tanuló) az akrobatikus rock and roll tánc sportban a QUEEN (Rock and Magic SE) girls nagyformációs csapatának tagjaként több nemzetközi eredményt is elért.
2024. január 12.
A Túrakör tagjaival a téli szünetben két hegység legmagasabb csúcsát is meghódítottuk.
2023. február 1.
2023. január 18.
Zhang Boglárka (7.C) több aranyérmet is szerzett a jégen az utóbbi hónapokban, ezek közül arról a kettőről szeretnénk beszámolni, melyekre a leginkább büszke.
2021. december 9.
Parti Boglárka (9.C) Ukrajnában az Akrobatikus Rock and Roll Világbajnokságon az aranyérmes csapat tagja volt. (1 videó.)