|
|
|
2016. november 30. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
November végén került sor a IV. korcsoport számára megrendezett Kerületi Kosárlabda Bajnokságra. A mérkőzéseknek a Hild József Általános Iskola adott otthont. A főszervező Simon Péter testnevelő volt, aki egyébként az V. kerületi sportversenyek fő koordinátora.
Négy csapat mérhette össze tudását. A hazai Hild József Általános Iskola, a Váci utcai Ének–Zenei Általános Iskola, a Szent István Általános Iskola és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium.
Fiainknak ez a verseny egyben egy főpróba is volt a jövő heti B33 Diákolimpiára. Az eredmény mindenképpen bíztató, ugyanis főlényes győzelmet arattunk mindhárom ellenfelünkkel szemben. Ugyan nem játszottunk hibátlanul, sőt voltak kifejezetten gyenge periódusok, amikor kapkodóvá és pontatlanná vált a játékunk, majd a védekezésünk esett szét, de óriási szívvel és hatalmas lelkesedéssel túllendültünk ezeken. Kiemelkedő teljesítményt Lakosa Áron nyújtott, aki a jó ritmusú egy-egy elleni játékával, sok értékes pontot szerzett.

Aranyat hoztak a kosaras srácok
Mivel ez a kis csapat csak most van kialakulóban, és egytől-egyik tehetséges fiatalból áll, úgy gondolom, okozhat még meglepetést.
A végeredmény:
I. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium
II. Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola
III. Hild József Általános Iskola
IV. Szent István Általános Iskola
A csapat tagjai:
Biber Benedek, Csákay Botond, Lakosa Áron, Paróczi Márton, Pécs Tamás, Marczula Bálint, Szabó Bence

Aranyat hoztak a kosaras srácok
2026. március 9.
2026. február 28-án került sor a budapesti sakk diákolimpiára. Hét versenyzőnk állt rajthoz. Mindnyájan remekül, fegyelmezetten küzdöttek. Kötülük négyen jutottak be az országos döntőbe (2026. április 26., Budapest), ketten pedig érmet szereztek.
2026. január 20.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás nyári fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért az őszi hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást.
2025. szeptember 14.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás nyári fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért az őszi hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást.
2025. június 23.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás tavaszi fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért a nyári hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást. Június, július és augusztus hónapokban újra gyűjthetők a kilométerek.
2025. május 20.
400 éve született Apáczai Csere János. Az évforduló alkalmából a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum kezdeményezésére a futást, gyaloglást szeretők számára meghirdettük az Apáczai 400 kihívást.