–Figyeljetek! – szól az edző. – Az ellenfél legalább olyan erős, mint mi. Ügyelni kell, hogy a bal átlövő ne tudja bejátszani a beállónak a labdát. A kezdő csapatot már ismeritek. Te, Szilvi, a kapuban ügyelj, hogy a karod a magasban legyen, szeretik a felső sarkokat célozni! A hetesnél csak nyugodtan, ahogy megbeszéltük, koncentrálj a labdára… Jól van! Induljatok! Csak ügyesen! Ez csapatjáték!
–A meccs középkezdéssel indul. A bíró pénzfeldobással eldöntötte, melyik csapat csapatkapitánya választhat: térfelet vagy kezdést.
Mivel az egész meccset nem lehet hűen visszaadni írásban, nézzük a számomra legfontosabb részletet:
Egy hét méteres lövése a kapuból:
–Szabálytalanság: a lövő karját visszahúzták. A játékosok elhagyják a kilences és a kapu közötti részt. Két ember néz egymással szembe. Mindkettőjükre hatalmas nyomás nehezedik. A kapuban állok, hét méterre tőlem egy idegen játékos, kezében szorongatja a labdát. Két taktika van. Vagy oldalra néz, hogy ne tudjam, hova akarja lőni, vagy a kapu valamely pontjára. Ilyenkor is két lehetőség van: vagy oda fogja lőni, vagy mégsem.
Imádom ezt az érzést, ez a küzdelmet! Ez az izgalom más sportban nem fordul elő. A foci is más. Ez a kézilabda varázsa. A szabálytalanság utáni és a sípszó előtti idő.
–A játékos liheg, hiszen ő sokat futkosott már.
–A kapus ugrál, próbálja elcsípni az ütemet, gondolkozik. Szeme a labdán, koncentrál. Szeme a labdán, koncentrál, ugrál… Koncentrál, ugrál, nézi a labdát, koncentrál…
–Sípszó!
…Ugrál… nézi a labdát, koncentrál, ugrál…
–A játékos megmozdul, készíti a labdát, meglendíti kezét. Próbálja becsapni a kapust.
…Ugrál, nézi a labdát, koncentrál, ugrál…
–A labda elhagyja a dobójátékos kezét, egyenesen a kapus felé veszi az útját.
Egy pillanat,… már látja a labda útját, reflexből mozdul a jobb alsó sarok felé, lábát és kezét is oldalra vetve… Érzi a labda ütését… Éles fájdalom csíp a csuklójába… becsukja szemét… de nincs idő álmodozásra… A tömeg felmorajlik…
Kivédtem a lövést, a labda kifelé tart a hatoson kívülre, ahol a játékos már várja. Csuklómon a zsibbadó érzéssel a labda után vetem magam, miután megszereztem, indulnak a többiek; fő a pontos távoli passz; ha elvétem, újra védenem kell.
Ez a kézilabda varázsa. Ez, és még sok minden más, ami meccs közben történik. Teljesen különbözik a kosárlabdától. A két sport annyira más.
Egyesek szerint a kézilabda erőszakos sport. Nem tudom, nekem a kapuból elég nyugisnak tűnt; sőt, ha néhány pillanatig nem történt semmi a térfelemen, akár még le is ülhettem a pálya szélére.
A győzelem érzése felemelő, mindannyian egy emberként örülünk a sikernek. Ezekért az élményekért azt hiszem, érdemes volt izzadni és elviselni a sok sérülést, amit meccs közben szereztem!
A pálya
