|
|
|
Van rá példa, hogy kisebbek meccsén is elszabadulhat a pokol.
Nemrég a Balassagyarmattal játszottunk NB 1 B-s bajnoki mérkőzést, de előttünk még játszottak az egy évvel idősebbek. Na ezen a meccsen volt pár érdekesség. Az első 45 perc nem is volt rossz, sőt kimondottan jó volt. Ez a félidő 1:1-re végződött. Amikor viszont a mieink megkapták a második góljukat, elszabadult a pokol. Akkora aprítást már régen láttam. A második játékrészben két csonttörés is volt. Az egyik egy szándékos, lábra menő becsúszás volt, ahol az ellen egyik játékosának eltört a bokája. Ekkor tíz emberre fogyatkozott a vendéggárda. A másik pedig úgy történt, hogy az egyik balassagyarmatos gyerek fölrúgta az egyik vendég játékost. A bíró meg is ítélte a szabadrúgást, ennek ellenére a két futballista összeszólalkozott, és a BVSC-s srác bevert egyet a hazai játékosnak. A gyerek akkorát kapott, hogy az orra szilánkokra tört. Még a csontot is lehetett látni, ahol nem volt már rajta bőr. Szökőkútszerűen tört elő a vér az orrából. Beszínezte vele a fehér szerelését, a gyepet és egy törölközőt, amit a csonka testrész elé tartott. Ekkor fogyatkoztak a mieink kilenc főre és kikaptak 2:1-re. Remélem, ezek után sokan megkedvelték a focit!
2026. március 9.
2026. február 28-án került sor a budapesti sakk diákolimpiára. Hét versenyzőnk állt rajthoz. Mindnyájan remekül, fegyelmezetten küzdöttek. Kötülük négyen jutottak be az országos döntőbe (2026. április 26., Budapest), ketten pedig érmet szereztek.
2026. január 20.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás nyári fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért az őszi hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást.
2025. szeptember 14.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás nyári fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért az őszi hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást.
2025. június 23.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás tavaszi fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért a nyári hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást. Június, július és augusztus hónapokban újra gyűjthetők a kilométerek.
2025. május 20.
400 éve született Apáczai Csere János. Az évforduló alkalmából a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum kezdeményezésére a futást, gyaloglást szeretők számára meghirdettük az Apáczai 400 kihívást.