|
|
A tavalyi szegedi világbajnoki győzelem után még csak álom volt számomra, hogy diákjainkkal megismertessem ennek a sportágnak a szépségét. Ma már valóság. Ősszel a 9.C osztály volt az első, akikkel vízre szálltunk.
Az idei osztálykirándulások keretében több osztály is kipróbálta a sárkányhajózást. Májusban már 3 osztály szelte a vizet a Dunán és a Tiszán. A 9.A osztály Siposs András tanár úrral és Török Tünde tanárnővel hamar elsajátították az evezést. Török Tünde tanárnő dobosként kitűnő ritmussal adta az ütemet az evezősök számára.
A 11.A osztály Pető Sándor tanár úrral a fedélzeten vágott neki az első sárkányozásnak. A Dunán felfele haladva a Szentendrei-sziget spicctől egészen az 5. folyamkilométer kőig haladtunk. Lefele már versenyzett is a két sárkányhajó.
Szegeden Salga Imre tanár úr és a 10.B osztály tanulói próbálták ki a sárkányhajózást. A sárkányhajózás közösség teremtő és fejlesztő sport. Napfény, víz, friss levegő!
Legyél Te is az első apáczais sárkányhajó csapat tagja!
Szeretném, ha kipróbálnánk közösen ezt az élményt versenykörülmények között.
Középiskolás kategóriában minden adott a jó szerepléshez.
Csatlakozz Te is!
Sárkányhajó Roadshow: 2011. szeptember 17., Lágymányosi-öböl.
2025. június 23.
Gratulálunk az Apáczai 400 kihívás tavaszi fordulóját teljesítőknek. Továbbra is szeretnénk minél többeket ösztönözni a sportos életmódra, a futásra, gyaloglásra, ezért a nyári hónapokra is meghirdetjük az Apáczai 400 futó/gyalogos kihívást. Június, július és augusztus hónapokban újra gyűjthetők a kilométerek.
2025. május 20.
400 éve született Apáczai Csere János. Az évforduló alkalmából a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum kezdeményezésére a futást, gyaloglást szeretők számára meghirdettük az Apáczai 400 kihívást.
2025. február 26.
400 éve született Apáczai Csere János. Az évforduló alkalmából a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum kezdeményezésére a futást, gyaloglást szeretők számára meghirdetjük az Apáczai 400 kihívást.
2024. július 8.
Weiczner Petra (8.D osztályos tanuló) az akrobatikus rock and roll tánc sportban a QUEEN (Rock and Magic SE) girls nagyformációs csapatának tagjaként több nemzetközi eredményt is elért.
2024. január 12.
A Túrakör tagjaival a téli szünetben két hegység legmagasabb csúcsát is meghódítottuk.