Szeptember végén az erdélyi Sóvidéken jártunk terepgyakorlaton. Utunkat támogatta a Hungaropharma és gimnáziumunk mindkét alapítványa, amiért ezúton is köszönetet mondunk. A résztvevők tollából következzen a három beszámolóból a második, a cikk végén található képgalériába pedig néhány fotót válogattunk be, melyeket Gál Ildikó, Garam Ágnes, Herczeg Móric és Nagy Csenge készítettek.
1. nap
Korán reggel indult a buszunk Budapestről, a Hősök terétől. Sikerült kiválasztanom egy biztonságos helyet a busz közepe felé, és ott békésen-álmosan elüldögéltünk az út elején. Később a többiek hangosítottak ki zenét, azt hallgattuk. A több mint tíz órás út gördülékenyen, problémamentesen lezajlott.
Megfigyelhettük közben Bánffyhunyad jellegzetes, bádogtetős palotáit is. Igazán egyedi látványt nyújtottak az addigra már össze-összefolyó kis falvak, városkák után. Királyhágónál meg is álltunk gyönyörködni az impozáns panorámában. Miután később megérkeztünk a szovátai Teleki Hotelbe, elfoglalhattuk a szobákat. Szép, de kicsit alacsony emeletes ágyak voltak. A csoport meglepődve vette észre, hogy bizony, Wi-Fi itt is van.
Megérkezésünk és a vacsora után kezdetét vette egy kisebb esti túra. Itt előzőleg megtudhattuk, hogy Európa teljes medveállományának körül-belül 60%-a itt, Erdélyben él. Sajnos, mi az itt töltött napok alatt eggyel se találkoztunk. Ki tudja, miért, emiatt nem vagyok túlzottan csalódott. Azt viszont kifejezetten aggasztónak találom, hogy ezen csodás állatok, mivel kiszorulnak természetes élőhelyükről, megjelennek az utcákban, kukákat borogatnak, és így szereznek maguknak még táplálékot.
2. nap
A ma délelőtt a tavak körüli sétával telt. Először a Medve-tavat néztük meg. Ez a természeti képződmény több okból is különleges. Mivel heliotermikus tó, a felszíne képes nagymértékben felmelegedni. Ez akár 50 °C-s hőmérséklet is jelenthet, de a 19. század fordulóján 80 °C-t is mértek már. Itt azt a feladatot kaptuk, hogy különböző stílusokban dolgozzuk fel a Medve-tó legendáját. A Rockménes csapat rockosított verziója nagy sikert aratott.
A SÓszorosi szikSÓfű nyomában
Később a Vörös-tavat is megnéztük, ami nevét a benne élő apró sókedvelő rákokról kapta. A sórákok nyáron, amikor magasabb egyedszámban megfigyelhetők, elszínezik a tó vizét, ami egészen vörösesnek hat miattuk. Ezt a rákfajt Afrikában kenyérre kenve is fogyasztják. Megfigyelhettünk egy édesvízi tavat, a Piroska-tavat is. A Rigó-tó gyógyhatású iszapját ki is próbálhattuk, és elsétáltunk az erősen tőzegesedő Kígyós-tó mellett is.
Délutánra már sokan teljesen elfáradtak. Akkor mezei gyógynövényekkel ismerkedtünk meg és a Tyukász-dombi kis kápolnát is megcsodálhattuk.
A SÓszorosi szikSÓfű nyomában
Este még a nyelvjárásokról és azok lejegyzéséről is hallhattunk. Előtte megmutathattuk a kis tárgyakat, amiket aznap gyűjtöttünk. A feladat számos tárgy beszerzése volt, köztük valami éles, valami kerek és egy madártoll. Az ezzel kapcsolatos játékot sajnos azonban már nem volt időnk kipróbálni a csapat teljes energiahiánya miatt.
3. nap
Ma először a sóbányát néztük meg Parajdon. Ez a hely olyan, mint egy hatalmas, földalatti csarnok, és többek közt kápolna, játszótér, mozi és planetárium működik benne. Lenyűgöző látvány a hatalmas helyiség. A tetején, mint karmolásnyomok, nagy fehér csíkok vannak, és néhány helyütt festmények, sószobrok sorakoznak. Túránk következő pontja a Sószoros volt. Itt újra találkozhattunk a sószorosi sziksófűvel, és meg is ízleltük ezt a sókedvelő növényfajt, amit előző nap, a sós tavaknál ismerhettünk meg. Ahogy a Sószorosban sétáltunk, kicsi, sós vízű erecskék, mint megannyi fehér csík szaladtak a lábunk alatt. Mindent beborított a só. Előbb-utóbb minket is.
A SÓszorosi szikSÓfű nyomában
Parajd után Korondra látogattunk el. Itt borvizet kóstoltunk, megfigyeltük a színes kis kerámiaedények készítését, valamint ilyenek megvásárlása is volt lehetőségünk. Később a kisebb utcákban sétáltunk és tanulmányoztuk a székely építészetet.
A nap következő állomása Székelyudvarhely volt. Itt a szoborparkot és a Vasszékelyt néztük meg. A Vasszékely a mindenkori székely katonák jelképe. A szobor mellett még egy tábla található Székelyudvarhely I. világháborúban hősi halált halt lakosainak nevével. A városban tettünk egy kisebb kört, így a Tamási Áron Gimnázium szecessziós stílusban épült épületét is megcsodálhattuk, végül a „világ legjobb cukrászdájába” tértünk be.
A SÓszorosi szikSÓfű nyomában
Ezen a napon Szejkefürdőn is megálltunk, ahol megnéztük a kültéri székelykapu- kiállítást és Orbán Balázs, író, néprajzgyűjtő sírját is. Vacsora után körbenézhettünk a szállodában berendezett Gub Jenő Természetismereti Tudástárban is. Itt is rengeteg érdekességgel találkozhattunk. A terem telis-tele volt kipreparált állatokkal és szemléltető rajzokkal. Az élők talán még náluk is izgalmasabbak voltak. Volt ott egy törpehörcsög és egy pár szép, kék-fekete színekben pompázó díszhal is. Az igazi szenzáció azonban mégis Lúdtalpas Ludmilla, a még nem kézhez szoktatott bébikaméleon volt. Szinte minden pillanatban volt 2-3 nézelődő körülötte.
4. nap
Az utolsó „igazi” napunkat Erdélyben az 1080 m magas Bekecs-hegy megmászásával töltöttük. Ez volt az igazi teljesítménytúra, hiszen a teljes út oda-vissza 20 székelykilométer (legalább 30-nak tűnik ☺). Útközben láthattunk csodás kis virágokat, mint például a szártalan bábakalács és egy nyáját legeltető juhásszal is találkoztunk. A juhászkutyák sokuknak rabul ejtették a szívét, mások bizalmatlanul tekintgettek feléjük, mondván, ők inkább a macskákat részesítik előnyben ezen hatalmas állatokkal szemben. Néhányan még gombát – bimbós pöfeteget is gyűjtöttünk, amit estebédre a hegytetőn a szalonnasütés keretében el is fogyasztottunk. Késő este értünk vissza a hotelbe és fogyasztottuk el a vacsorát.
A SÓszorosi szikSÓfű nyomában
Visszaút
Este 8-kor (magyar idő szerint) indultunk el a busszal. A visszaút rövidebbnek tűnt, mint az odaút. Lehet, hogy ez a kevesebb megálló miatt volt. A határon is gond nélkül átjutottunk. Az alvás (legalább is a társaság egy részének) rövid szakaszokban sikerült. Így reggel 6 körül, amikor visszaértünk, egy vidám, de kissé elcsigázott csoport szállt le a buszról.
A SÓszorosi szikSÓfű nyomában
Mindnyájan örök élményekkel gazdagodtunk. Köszönjük kísérő tanárainknak, Gál Ildikó és Garam Ágnes tanárnőnek, valamint szakszerű idegenvezetőnknek, Szolláth Hunornak. Utunkat támogatta a Hungaropharma és gimnáziumunk mindkét alapítványa, amiért ezúton is köszönetet mondunk.
Képgaléria
Hubay Csenge
Kapcsolódó cikkek
