Vanek Margit Szőke Ágnes osztályában végzett 2004-ben biológia tagozaton. Idén Rióban, a XXXI. nyári olimpiai játékokon női triatlonversenyen betegsége ellenére 45. helyen zárt. Margittal Apáthy Réka beszélgetett.
–Mióta triatlonozol? Mindig tudtad, hogy ez lesz a Te sportágad?
–4 éves koromtól 18-ig úsztam, utána váltottam triatlonra, amit már 12 éve csinálok.
–Ez volt az első olimpiád? Tekinthető ez az eddigi legnehezebb feladatodnak?
–Londonról egy hajszállal maradtam le, így ez volt az első. Az akkori kvalifikációs időszak nehezebb volt nekem, mert még egyetemre jártam, az ELTE biológus szakán végeztem 2012 januárjában.
Akkor nagyon motivált lettem ettől, hogy nem sikerült kijutnom, és úgy döntöttem, mindent megteszek, hogy Rióban ott lehessek.
Képgaléria
–Mennyit készültél az olimpiára és hogyan? Miben volt más az eddigiekhez képest?
–Tulajdonképpen mióta elkezdtem sportolni gyerekként, folyamatosan erre készültem. Sosem pihentem 1 hónapnál többet, de természetesen, amikor már tudtam, hogy nagy valószínűséggel ott leszek Rióban,
tudatosabb lettem, mindent alárendeltem, hogy a lehető legfelkészültebben állhassak rajthoz. Korábban is 2-3 edzésem volt egy nap, de most a táplálkozásra, a pihenésre, és fejlődési lehetőségeim kiaknázására az eddigieknél jobban figyeltem.
–Milyen volt az olimpiai falu?
–Elsőre persze furcsa volt, hogy egy lakóparkban összegyűltek a világ legjobb sportolói, de pár nap alatt hozzászoktam. Attól féltem, mindenki nagyon feszült lesz folyamatosan, de teljesen barátságos volt a légkör.
Az épületek nem voltak túl otthonosak, gondolom, idő meg pénz híján ezt nem tudták megoldani a brazilok, és az étel sem volt kifogásolhatatlan.
Az is problémát jelentett, hogy a legtöbb versenyhelyszín távol volt a falutól, mi is kiköltöztünk szállodába az utolsó két éjszakára.
Képgaléria
–Sok magyar szurkolóval találkoztál Rióban?
–Elég kevesen jöttek el, drága volt az út, és gondolom, a közbiztonságról szóló hírek sem csalogatták a nézőket. Ez nekem nem volt gond, mert a triatlont jegy nélkül is lehetett nézni,
így a pálya szélén tömött sorokban álltak az emberek, de például a vízilabdásoknak biztos segített volna egy nagy magyar szurkolótábor.
–Milyenek voltak a helyiek?
–Nagyon kevés helyivel találkoztam, mert általában a faluban voltam, csak bringázni mentünk ki onnan. A Copacabana környékén ugyanolyan volt sétálgatni, mint más tengerparti országokban,
de busszal mentünk keresztül olyan városrészeken, ahol borzasztó körülmények között élnek emberek.
Képgaléria
–Mi tartja benned a lelket, amikor úgy érzed, nem bírod tovább?
–Az egész életmódot és magát a versenyt is sokszor nehéz bírni. A sok kudarc és fájdalom elviselése hozzátartozik az életünkhöz, de ezáltal erősödünk fizikailag és lelkileg is.
Általában akkor viselem legjobban a nehézségeket, ha másokért is küzdök, ezért nekem nagyon fontos a csapat, aki mögöttem áll már 12 éve. Ezért is szeretek váltóban versenyezni, legszebb emlékeim azok, amikor a bátyámmal közösen állhattunk a dobogón.
–Voltak példaképeid?
–Gyerekkoromban természetesen Egerszegi Krisztina volt, mint minden úszólánynak akkoriban. A triatlonba már felnőttként csöppentem, de sok különleges embert megismertem, akik hatottak rám,
illetve a családtagjaim is mind jó példát mutattak nekem, sportolóként és emberként is.
Képgaléria
–Mik a terveid a jövőre nézve? Esetleg 2020, Tokió?
–Nagy hiányérzet van bennem, mivel ezen az olimpián nem sikerült úgy teljesítenem, ahogy szerettem volna. Nagyon jó formában érkeztem meg Rióba, de aztán lebetegedtem. Ráadásul Tokióban talán már a váltót is felveszik a versenyszámok közé.
–Mi volt eddigi életed legmeghatározóbb eseménye?
–Mikor utaztam ki az olimpiára, úgy éreztem, ez az! De ha egy olyan napra kell gondolnom, ami tökéletesen alakult, akkor az a 2014-es Világkupa Tiszaújvárosban, ahol második lettem, a bátyám pedig nyert.
Nagyon nehéz és izgalmas versenyek voltak, és akkora öröm, amiről álmodni sem mertem.
–Mikor indult be a karriered?
–Amikor elkezdtem triatlonozni, elég hamar kiderült, hogy eredményes lehetek, ha türelmes vagyok. Szép fokozatosan fejlődtem, persze voltak hátráltató tényezők, és egy-egy kiugró eredmény.
–Mit szeretsz csinálni, ha éppen nem úszol, biciklizel vagy futsz? Van valami más sport, amit kedvelsz?
–Az utóbbi években versenyidőszak után mindig kipróbáltam valami más sportot is szabadidőmben. Pár hétig vízikosaraztam, balettoztam, meg strandröpiztem. Szükségem van egy kis játékra meg változatosságra, hogy felfrissüljek.
–Sporton kívül mivel foglalkozol?
–Nem fért bele most semmi más az olimpiai felkészülés mellett.
Képgaléria
–Hogyan kerültél az Apáczaiba? Sok év alatt eltervezett folyamatnak köszönhetően, vagy csak véletlen folytán?
–Az egyik bátyám is az Apáczaiba járt biológia tagozatra, anyukám pedig általános iskolai biológia tanár volt. Valahogy magától értetődő volt, hogy ebbe az irányba mentem.
–Milyenek voltak az apáczais éveid? Mit gondolsz a mostani évfolyamokon történő oktatásról? (Hány órád volt egy héten? Mennyi volt ebből tesi vagy sport?)
–Fogalmam sincs, hogy mennyit változott az Apáczai az elmúlt években. Egyetemista koromban voltam bent egy kémia órán, és akkor úgy éreztem, sokkal felszabadultabbak és érdeklődőbbek a diákok, mint mi voltunk.
Én akkoriban úsztam még, és le voltam terhelve nagyon. Az iskolában kb. 30 órám volt egy héten (ebből 2 tesi azt hiszem), de már kimerülten értem be reggel az uszodából, és egész nap azon aggódtam, hogy mikor fognak feleltetni.
Sajnos elég hamar feladtam, és nem voltam jó tanuló. De aztán pihentem egy évet, közben tanultam biológiát és kémiát, főleg egyedül. Nagyon jól sikerültek utána az emeltszintű érettségik, és az egyetemen már bíztam az eszemben és a tudásomban.
–Milyen céljaid voltak apáczais éveid alatt?
–Elsősorban szerettem volna jó úszó lenni, de a tanulást sem akartam feláldozni. Fontos volt nekem, hogy olyan iskolába járok, ahol értelmes diákok vesznek körül, és a tanárok elkötelezettek a munkájuk iránt.
–Voltak olyan tanáraid, akik mély nyomot hagytak Benned?
–A tanárok közül nem szeretnék kiemelni senkit, sok jó tanárom volt.
–Mennyi időd jut a családodra a sport mellett?
–Családot alapítani még nem volt időm, ha erre irányult a kérdés, de mindenképp szeretnék majd. Egyébként nagyon közel állok a családomhoz, szerencsére a felkészülés és a verseny is nálunk családi program.
Képgaléria
–Üzennél valamit a mostani diákoknak?
–Nekem nagyon megterhelő időszak volt, amíg az Apáczaiba jártam, de ma már büszke vagyok rá, hogy kibírtam, és az egyetemen nagyon jó volt szembesülni azzal, hogy mennyivel többet tudok az átlagnál,
még így is, hogy nem a jó tanulók közé tartoztam a gimiben. Szóval, ha esetleg a tanárok próbálnak meggyőzni titeket, hogy buták vagytok, ne higgyetek nekik! ☺
–Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélhettünk. További sok sikert kívánok Neked, és remélem, 4 év múlva újra beszélhetünk!
