|
|
4th and Goal. Negyedik down. A támadók utolsó esélye arra, hogy pontot szerezzenek. Mert 10 yardra vannak a gólvonalunktól. És ez nagyon kevés.
A támadók lassan kezdenek felsorakozni az összecsapás vonalánál. Először a snapper érkezik, lehajol, megmarkolja a labdát, majd felveszi azt a pózt, amiről mindenki tudja, ő már készen áll a következő összecsapásra. Lassan felzárkóznak mellé a pillérek és szerelők, majd a szélsők. Mi is felállunk velük szemben és találgatjuk a stratégiájukat: Ez a negyedik downjuk. Épp ezért várható lenne a kapura rúgás. De mi mégse hisszük, hogy ezzel próbálkoznának. Reméljük, hogy előre se indíthatják a labdát, mert nem engedjük a szélső elfogókat előre futni. Így azt érezzük, megpróbálják becsempészni a labdát, vagy erővel bevinni. Ezért a védők inkább hátrafelé lépkednek. Lassan, de biztosan.
Utolsóként érkezik Tamás, a támadók irányítója. Körbenéz, majd beáll a snappere mögé. Mindenki mozdulatlanul várja a támadás kezdetét. A támadókat figyeljük, szinte halljuk a képzeletbeli órát, ami a támadók 25 másodpercét számlálja vissza. Közben kezdem elfelejteni, hogy a jobb térdem nagyon fáj. Tamás utoljára körbenéz, majd egy Most! kiáltással indítja a downt.
A snapper rögvest hátraadja a lábai között a labdát, amivel Tamás pár lépést tesz hátrafelé. A vonaltámadók a vonalvédőknek feszülve próbálják őket feltartani. Védik az irányítójukat. Tamás közben figyeli, hogy tudja-e indítani a labdát előre. De a védőink jól blokkolják a szélső elfogókat: nem jutnak át az összecsapás vonalán. Nincs szabad ember. Tamást ekkor eléri az egyik védőnk, de nem tudja szerelni, sőt, le is csúszik róla. Vagy Tamás bújik ügyesen ki a fogásából. Nem lehet tudni, de nem is fontos. Mert észrevesszük, hogy rés keletkezik a védelmünk jobb oldalán. És ezt Tamás is látja és már tör is előre a pálya bal oldalán. Vészesen fogynak a yardok, és senki sem tudja őt megfogni. Én a gólvonalunkon állok ekkor. Tudom, hogy csak nekem van némi esélyem arra, hogy szereljem őt. Épp ezért a pálya bal széle felé kezdek futni teljes erővel. Tamás látja, hogy még a gólvonal előtt fogunk ütközni, ezért kockáztat. Talán egyszerre vetődünk előre: ő a gólvonal felé, én pedig őfelé. Sajnos elvétem egy cseppet, mert átugrok Tamás felett, aki lapos ívű ugrásával alám kerül. Érzem, hogy ütköztünk. Én arccal előre érkezek a fűre. Tamást nem látom, mert valahol mögöttem van. Gyorsan és figyelmetlenül fordulok meg. Erős fájdalmat érzek a jobb térdemben. Valamibe beüthettem gondolom. Ekkor észreveszem Tamást, aki a földön hasal kinyújtott kezekkel, amivel a labdát tartja. A gólvonalunk mögött. Touchdown.
Próbálok felállni, de nem megy. Fáj a térdem. Tamás ekkor a hátára fordul és megszorítja a fejét. Most már tudom, mibe ütöttem be a térdem: Tamás fejébe.
Jópár perc telik el, mire mindketten fel tudunk állni. Kicsit összeszedjük magunkat, majd lassan és meggyötörten a 2 yardos vonal közepéhez sétálunk. Vagy vánszorgunk. Hogy folytassuk a játékot
Mi elkövettünk egy nagyon durva hibát, amit a támadók irányítója azonnal ki is használt. Egy profi, gyönyörű támadással!
2023. február 1.
2023. január 18.
Zhang Boglárka (7.C) több aranyérmet is szerzett a jégen az utóbbi hónapokban, ezek közül arról a kettőről szeretnénk beszámolni, melyekre a leginkább büszke.
2021. december 9.
Parti Boglárka (9.C) Ukrajnában az Akrobatikus Rock and Roll Világbajnokságon az aranyérmes csapat tagja volt. (1 videó.)
2020. február 6.
Sulyok Eszter, Molnár Márta és Karsai Luca csapata a döntőben van.
2019. július 17.
Június végén Lengyelországban került megrendezésre az U17-es Strandkézilabda Európa-bajnokság, ahol a magyar csapat tagjaként iskolánk tanulója, Csákay Botond ezüstérmet szerzett.