|
|
|
2017. február 1. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Az MCC (Mathias Corvinus Collegium) tehetséggondozó szervezetnél már közösségi szolgálati órákat is tudtok szerezni, melyek most már kötelezőek az érettségihez. (50 órát kell teljesíteni, ami nem kevés.)
Egyszer már írtunk az MCC-ről, csak akkor a Középiskolás Program továbbképző kurzusairól. Most a másik oldalról van lehetőségetek megközelíteni az intézetet, ugyanis a felső tagozatos képzésben való segédkezésért cserébe közösségi szolgálati órákat tudtok szerezni! A legjobb az egészben az, hogy összeköthetitek a kellemeset a hasznossal, mivel miközben segítetek, sok érdekes előadást hallgathattok meg Ti is, így játszva tanulhattok. Én például a legutóbbi alkalommal sok érdekes kémiai kísérlettel találkoztam.

MCC 2.0: lehetőség közösségi szolgálat teljesítésére
Ezek a foglalkozások kéthetente szombatonként vannak, egy a Halászbástya lábánál lévő lakásban, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a Dunára és a Parlamentre. Tudtok jelentkezni csak délelőtti, csak délutáni, illetve egész napos időpontokra is. Nem kell nagy dolgokra gondolni: a gyerekeknek kell segíteni, beszélgetni velük, takarítani, termet rendezni, stb.
Ha még nincs meg az 50 órád és felkeltette az érdeklődésedet a hirdetés, akkor nincs más dolgod, mint jelentkezni a ckovacs@mcc.hu címen!
2026. április 27.
2026. május 12-én 16 órától ismét BME Tech Day!
2026. április 14.
Az ELTE Informatikai Kar szeretettel várja azokat a lányokat, akik készen állnak egy izgalmas kalandra az informatika világában. Az egész napos rendezvényen megtudhatják azt is, milyen lehetőségeket kínál ez a pálya – ma és akár 10 év múlva is.
2026. április 13.
Az ELTE Informatikai Kar és a Qubit közös pályázatára saját fejlesztésű, a robotikához kapcsolódó kártyajátékkal lehet nevezni egyéniben és csapatban 2026. május 31-ig.
2026. április 1.
A 2026-os évben is szeretettel várjuk az érdeklődő diákokat BME Tech Day rendezvénysorozatunkra.
2026. március 3.
Kíváncsi vagy, mit is csinál pontosan egy programtervező informatikus? Részt vennél egy mintaórán? Gyere el a nyílt napunkra, dönts minden számodra fontos információ birtokában!