Nagyszünet | Biztonság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ajánlásai a rablások megelőzésére

2004. március 2. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Az elmúlt időszakban megemelkedett az iskoláskorúak sérelmére elkövetett, főleg a mobiltelefonok megszerzésére irányuló rablások száma. Az újabb bűncselekmények megelőzése érdekében, kérjük, fogadjátok meg a rendőrség bűnmegelőzési ajánlásait!

Az ékszereket és egyéb értéktárgyakat – így a mobilt is – rejtve viseljétek! Csak a feltétlenül szükséges készpénz és érték legyen nálatok. Ha nagyobb összeget kell magatoknál tartani, azt célszerűbb több – lehetőleg belső – zsebben, kisebb összegekre bontva tárolni.

A mobiltelefonokat az utcán lehetőség szerint ne használjátok, mivel így kisebb eséllyel váltok, nemcsak bűncselekmény, hanem baleset áldozatává is. A tanítás után a szükséges telefonhívásokat lehetőleg még az iskola épületében bonyolítsátok le.

Ha utcán egy idegen az iránt érdeklődik, hogy van-e nálad telefon, ne állj szóba vele, hanem fordulj ismerős felnőtthöz, tanárhoz vagy rendőrhöz.

Ha valaki a pontos időt kérdezi, ne a telefonodon, hanem a karórádon nézd meg, vagy válaszold azt, hogy nem tudod.

Ha utcán veszélyeztetve érzed magad, mielőbb menj olyan helyre, ahol több ember tartózkodik (pl.: boltba, hivatali épületbe). Ha ez tömegközlekedési járművön történik, kérj segítséget a vezetőtől, aki a diszpécserközponton keresztül értesíteni tudja a rendőrséget. Társaságban nagyobb biztonságban vagytok, mint egyedül, ezért javasoljuk, hogy a különféle programokra csoportosan menjetek.

ATM használatánál (pénzfelvétel, illetve telefonkártya feltöltéskor) ügyeljetek arra, hogy a PIN-kódot és a felvett összeget idegen ne lássa, és lehetőleg biztonságos helyen történjen.

Támadás esetén őrizd meg nyugalmadat, ne tegyél félreérthető mozdulatokat, add át, amit a rabló kér. Még ha küzdősportot művelsz is, célszerűbb a szituáció feloldása bármilyen helyzetelhagyással – pl. meneküléssel – mint ellenállással vagy „hősködéssel”. Amennyiben ez nem sikerül, hangos kiabálással, segítségkéréssel hívd fel magadra a figyelmet.

Rablás esetén – pl. amennyiben az iskolában egy erősebb diáktárs akar elvenni tőled valamit erőszakkal vagy fenyegetéssel – a tényt azonnal jelezd tanáraidnak vagy szüleidnek, annak érdekében, hogy a rendőrség haladéktalanul megtehesse a szükséges intézkedéseket. Ha a mobiltelefonodat vagy bankkártyád is elvitték, azokat feltétlenül tiltasd le! Használd mobiltelefonod (készülék- és szolgáltatásfüggő) különféle biztonsági beállításait. Jegyezd fel a pontos adatait, azonosító (IMEI) számát és tartsd otthon. Bűncselekmény elkövetése esetén ezzel és pontos személyleírással, valamint a menekülési útvonal megjegyzésével segítheted a rendőrség munkáját.












Legutóbbi cikkeink a rovatban

BME Tech Day

2026. szeptember 7.

Újult erővel nézünk a 2026/2027-es tanév elé! Folytatódik a BME Tech Day pályaorientációs sorozatunk!

BME Tech Day

2026. április 27.

2026. május 12-én 16 órától ismét BME Tech Day!

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

2026. április 14.

Az ELTE Informatikai Kar szeretettel várja azokat a lányokat, akik készen állnak egy izgalmas kalandra az informatika világában. Az egész napos rendezvényen megtudhatják azt is, milyen lehetőségeket kínál ez a pálya – ma és akár 10 év múlva is.

Nagy Tavaszi Kártyajáték-fejlesztő Verseny

2026. április 13.

Az ELTE Informatikai Kar és a Qubit közös pályázatára saját fejlesztésű, a robotikához kapcsolódó kártyajátékkal lehet nevezni egyéniben és csapatban 2026. május 31-ig.

BME Tech Day

2026. április 1.

A 2026-os évben is szeretettel várjuk az érdeklődő diákokat BME Tech Day rendezvénysorozatunkra.