|
|
|
2016. október 17. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
Pénteken került megrendezésre a gólyaavató, ahol újabb négy osztály lett hivatalosan is apáczais. Ismét sokan gyűltek össze a lány tornateremben, tanárok, diákok, öregdiákok és egy-két szülő is meglátogatta az eseményt.
Az idei avatót már a tavaly megválasztott ID rendezte, egyértelmű sikerrel. A mi, tavalyi avatónkhoz képest lényeges fejlődés látszott, sok újítás, jobb minőség, precízebb szervezés. A legnagyobb érdem, a főszervező Bekker Zsófiának (11.D) jár, aki az avató közben is serényen dolgozott. Jó volt látni, hogy több évfolyam munkájának sikere volt a délután, a zsűri tagjai, a konferansziék, a mentorok, a szervezők és a hangosítók is más-más osztály diákjai voltak.

Apáczai Gólyaavató 2016
Az osztályok első feladata a tánc bemutatása volt. Ezek nagyon jól sikerültek, az osztályfőnökök is nagy lelkesedéssel vettek részt a produkciókban. Ezután következtek a vetélkedők. Szintén pozitívum volt, hogy ugyan megmaradt pár játék a régiek közül, sok új is volt köztük. Sor került a székfoglalóra, a versírásra, a rajzos és táncos feladatokra. Megtekinthettük az osztályvideókat, amelyek szintén jól sikerültek. A hetet a szavazatok alapján végül Nagy-Varga Zsolt tanár úr 7.C osztálya nyerte meg.

Apáczai Gólyaavató 2016
Összegezve a délutánt: nagyon jól sikerült, tényleg sok új színfolt volt, mind a feladatokban, mind a szervezésben. Köszönjük a direktoroknak, a résztvevőknek és a tanároknak a jó hangulatot, a gólyákat pedig köszöntjük az Apáczaiban!
Kapcsolódó cikkek
2026. február 4.
A generatív mesterséges intelligencia legújabb alkalmazási formáiról tart gyerekeknek workshopot az ELTE, de előzetes igényfelmérést is tartanak idősebbeknek.
2026. január 28.
Az egyre bizonytalanabb virtuális világban segítenek eligazodni az ELTE IK DRONE projekt átfogó oktatási anyagai és útmutatói.
2026. január 27.
Most szombaton az alábbi gondolatokkal üdvözölte a végzős diákjainkat az Igazgató Úr a szalagavató bálon!
2026. január 15.
Csipkó Hangát az Európa-bajnokságon elért sikere miatt Elismerő Oklevél díjazásban részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség.
2026. január 14.
Hanga 2024 nyarán kezdett el kutatni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának egyik kutatócsoportjában.