Tízórai | Aktuális témák

Sítábor Ausztriában




A cikk linkje:
2013. január 25. | utolsó módosítás: 2016. február 8., 17:06
Ez a cikkünk több, mint fél éve lett elhelyezve az oldalon.
A tartalma azóta elavulhatott!

Már jó ideje érlelődött bennünk a gondolat, hogy egy kevésbé nehéz pályarendszeren a kezdő sízőknek is lehetőséget biztosítva sítábort szervezzünk. Így esett a választás Dreiländereckre, ahová Czigler Éva tanárnő és Munkácsy László igazgató úr még a tavasszal elutaztak, hogy feltérképezzék a terepet. A pozitív tapasztalatok eredményeképpen belevágtunk a nagy feladatba.

Hosszas előkészületek és körültekintő tervezés-szervezés után 2013. január 2-án 36 apáczais diákkal, valamint Czigler tanárnővel, Munkácsy igazgató úrral és Csomós Miklós tanár úrral útnak indultunk. A 7 órás utazást követően a késő délutáni órákban megérkeztünk a szállásra, a Faakersee partján épült Egg am See településére, ahol az otthonosan kialakított 4 szobás apartmanokat birtokba vettük, majd a kipakolást követően meleg vacsora várt minket. Rövid eligazítás után mindenki felfedezhette a környéket és készülődhetett a másnapi síelésre.

A csapat a sítudást illetően igen heterogén volt. A 9 kezdő sízőnk és 2 snowboardosunk a délelőttök folyamán kaptak oktatást, melynek eredményeként az utolsó napon szinte mindnyájan a fenti, nehezebb pályákon gyakorolhattak és síelhettek. A középhaladók és a haladók oktatására – egy-egy órában – délután került sor. Örömmel láttuk, hogy csak néhányan nem vették igénybe az oktató, Nepper Péter segítségét. Az ő szakmai felkészültségét is jól tükrözi, hogy nemcsak a kezdő, hanem profi sízőink is rengeteget tanultak tőle a hét során, és olyan fortélyokba, technikai elemekbe is belekóstolhattak, amit ez idáig nem próbáltak. Itt is jól megmutatkozott az igazi apis mentalitás, miszerint nem elégszünk meg azzal, hogy pusztán jók vagyunk, hanem még többre és többre törekszünk.


Képgaléria

A napok előrehaladtával egyre jobban összekovácsolódott a csapat. A 7-8. évfolyam esténként Munkácsy Balázs irányításával különböző gyilkosos és szerepjátékokkal dobta fel a tábori hangulatot, de az idősebb korosztály is rendbontás nélkül, jó hangulatban, értelmesen töltötte az estéket.

Mivel január elejére akár +10 °C-t is jósoltak a meteorológusok, felkészültünk arra, hogy kevés hó lesz. A meleg ellenére a sípályákból kihozták a maximumot, bár esetenként a felvonózás az olvadás miatt nagyobb kihívást jelentett, mint a pályán való lejövetel. Ennek ellenére mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbbet, és az alapszabályokat betartva, valamint az oktató és a nevelők utasításait követve síelhette végig a 4 napot.

2013. január 7-én a reggeli után Budapestnek vettük az irányt, és az esti órákban érkeztünk meg a Hősök terére.

Mind a diákok, mind a szülők visszajelzései alapján állíthatom, hogy egy remek hetet tölthettünk el egy remek társasággal.

Íme néhány vélemény a diákok tollából:

„Amikor Czigler tanárnő ősszel először említette meg nekünk, hogy Ausztriába szervez sítábort, rögtön megtetszett nekem az ötlet, mivel nagyon szeretem Ausztriát, és az elmúlt évben az olaszországi sítáborban voltunk osztálytársaimmal. Így a változatosság is jól jött.

Jelentkeztünk hát, és pár hónap múlva a Hősök teréről indultunk útnak, hogy négy napot síelhessünk a Dreiländereck nevű síterepen. A neve németül három országot jelent, és azért kapta ezt a nevet, mivel az osztrák-szlovén-olasz hármashatáron fekszik. A sípályákon sajnos az előző napok, hetek száraz időjárása miatt nem volt sok hó, de az osztrákok kihozták a maximumot ebből a helyzetből is.

A szállásunk Egg am Faakersee településen volt, egy kis apartmanfaluban, ahol házanként négy szoba volt. Kis, jellegzetes osztrák stílusú faházakban laktunk, épp csak a cserépkályhához hiányzott a tűzifa, csak hogy legyen min elégedetlenkedni. :) A telep közvetlenül a Faakersee partján volt, ami a naplementekor csodálatos látvánnyal kecsegtette azokat, akiknek a síelés után még volt ereje kisétálniuk a mólóhoz. A sítábor költségével befizettük az oktatás költségét is, ami minden nap egy órát jelentett. Nagyon pozitív élményekkel gazdagodtunk ezzel is, annak ellenére, hogy már több mint 10 éve síelek, mindig van mit tanulni. Összességében négy csodás napot síelhettünk végig, és sok további ilyen tábort kívánunk a szervezőknek, csak így tovább! Köszönjük!”

Berky Dénes 12.A

„Szerintem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat az idei sítáborban. Köszönjük a szervezést Czigler Éva és Illés Vanda tanárnőnek, és azt, hogy minden problémamentesen alakult. Nagyon hasznos volt az oktatás is, amit profi síoktatók tartottak, szerintem mindenkinek tudtak újat mutatni. Egyébként a táj és Ausztria hangulata is felejthetetlen volt.”

Juhász Balázs 12.A

„A sítábor fantasztikus volt! Bár a buszút kicsit hosszúra nyúlt, megérte, mert sokat síeltünk (a kevés hó ellenére). Mindennap már 9:45 kor kint kezdtük a napot és síeltünk a nap jó részében (volt, aki oktatással, volt, aki anélkül). Egyik délután még Villachba is ellátogattunk, ahol gyönyörű képeket készíthettünk a még fennmaradt karácsonyi kivilágításról. Köszönet különösen Czigler Éva tanárnőnek és a többi kísérőnek, hogy ilyen szuper 6 napos élményünk lehetett Arnoldsteinben!”

Szomolányi Dorottya 8.D

„Nagyon jó volt a sítábor, bár az elején még egy kicsit izgultam, mert életemben először síeltem. Mindenki nagyon kedves volt, pár embert is megismertem más osztályokból. Nagy élmény volt a síelés, és az esti programként szervezett gyilkosozást is nagyon élveztem. Csak kár, hogy gyorsan eltelt a tábor. Még szívesen maradtam volna! Ha jövőre is lesz sítábor, akkor szeretnék menni!”

Döndő Csilla 7.D

Molnárné Illés Vanda

Kapcsolódó cikkek

Sítábor Olaszországban




A legfrissebb cikkek a rovatban

Ludicrum et Scientiam Season 2

A LeS idén is visszatér megújult témákkal, új előadókkal!

Molecular Frontiers Konferencia: Fehérjék a gyógyszerkutatásban

Az idén ősszel Budapesten az ELTE-n és az az MTA TTK-n került megrendezésre a Molecular Frontiers Alapítvány nemzetközi konferenciája a „Fehérjék a gyógyszerkutatásban” című tudományos szimpózium.

Üdv, Gólyák!

Régi tervünket valósítottuk meg azzal, hogy a nyár folyamán elkészítettünk egy olyan oldalt a Gólyák számára, mely segíthet az eligazodásban.

Az Apáczai elesett – ablakcsere képeken és videókon

Képeket és videókat nézhetsz az Apáczaiban folyó ablakcseréről.

Sporttábor Tiszainokán 2017

Mint minden évben, idén is megrendezésre került a nyári szünet első hetében a sporttábor Tiszainokán.

MERIDIÁN – az apáczaisok hírportálja
KÖZÖSSÉGI OLDALAINK:

 Facebook
 Twitter
 Instagram
 YouTube
ALMA MATER:


Impresszum | Médiaajánlat | Jogok | Adatvédelem | Technikai háttér
2002-2017 MERIDIÁN. Minden jog fenntartva. A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a készítők engedélyével lehetséges.