A március 15-i megemlékezést a 11.B humán tagozatának előadásában láthattuk. Időrendi sorrendben haladtak végig az eseményeken, néhol vetített szöveggel és képekkel kísérve. Így jutottak el 1849-től 2010-ig.
Mielőtt az előadás elkezdődött, először a (magyar) Himnuszt, majd az osztrák Himnuszt hallhattuk. Ezután kezdetét vette a műsor az első „megállójával”, 1849. augusztus 13-ával, a világosi fegyverletétellel. Ezek után ugrottunk egy kicsit az időben, és már a 20. században találhattuk magunkat. Egy rövid szöveg után, amit a kivetítőről olvashattunk le, következett 1948. Itt a szereplők felelevenítették, hogyan támadt fel újra a lángolás, hogy befejezzék azt, amit 100 évvel ezelőtt elkezdtek Kossuth-ék. A következő levetített részből azt tudhattuk meg, hogy 1956-ban újra követelték a március 15-e nemzeti nappá nyilvánítását, ám ez a nap csak 1989-ben lett tényleges nemzeti ünnep. Az előadás utolsó állomása immár 2010-ben volt, ahol azt mondták el, hogy egyre kevésbé ünneplik az emberek ezt az ünnepet, és, hogy ma már természetes az, amiért akkor vérrel kellett fizetni.
Időutazás 1849-ből 2010-be
Az előadás nekem nagyon tetszett, bár egy-két mondatot nem igazán lehetett hallani. Külön kiemelném, hogy többször énekeltek is, ami csak növelte a műsor élvezhetőségét. A Szózat közös éneklésével végződött az idei megemlékezés március 15-éről.
Időutazás 1849-ből 2010-be
