|
|
Mint az elmúlt években, idén is megszervezték a síelés szerelmesei a sítábort. Erről a fantasztikus egy hétről mesélnénk pár mondatban.
Január 24-én hat órakor indultunk a Batthyány térről két busszal a sítáborba. Háromszori rövid pihenő után este, amikor megérkeztünk, beosztották a szállodásoknak a szobákat, az apartmanosok pedig lementek busszal az apartmanokba. Én egy szép kétágyas szobába kerültem Violával.
Másnap reggel háromnegyed kilenckor akartunk indulni az andalói sípályára, félórás késéssel meg is érkeztünk. Már reggel mindenki megkapta a bérletét, így szabadon síelhettünk egész nap a Paganellán. A három kezdőt a tanárok tanították, a többiek pedig kisebb-nagyobb csoportokban síeltek. Délután fél ötig kellett leérni a parkolóba, ahonnan a bakancsoktól megszabadulva buszoztunk vissza Molvenóba, a szállásra. A svédasztalos reggeli és vacsora nagyon finom volt, este pedig az ebédlő előtt kártyáztunk vagy játszottunk valamit.
Egész héten néha kicsit szeles, de szép időben síeltünk. Délelőttönként Violával síeltem, aki hozzám képest kezdő síelő, de úgy látom, hogy sokat fejlődött az egy hét alatt. Délutánonként a nővérem síiskolájával síeltem és beszáguldoztuk az összes pályát, nem kis riadalmat okozva a békés síelők között. Végül is nem ütöttünk el senkit, magunk se estünk, csak egyet-kettőt.
30-án, szombaton pedig egy hosszú út után miután az osztrák rendőr kisfia a busz minden oldalával lefényképezkedett ellenőrzés címén , megérkeztünk Budapestre a Batthyány térre. Mindannyian jól éreztük magunkat és reméljük, hogy jövőre is részt vehetünk egy ugyanilyen szép sítáborban.
Köszönjük a szervezést Mórocz Zoltán és Raszler György tanár uraknak.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.