|
|
2009. december 8. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
Idén is volt gólyatábor, a szokásoknak megfelelően Zamárdiban ismerkedhettek a gólyák.
Mint minden gólya, mi is izgatottan vártuk a nulladikos tábort. Már reggel korán felkeltünk, hogy ott legyünk a vonatállomáson és megismerjük új osztálytársainkat. Az egész vonatutat (mind a 2 és fél órát) végig beszélgettük, bár nem mindenki azzal a lánnyal/fiúval, akivel a későbbiek során jóba lett. Miután a vonatról leszálltunk, elmentünk a szállásra, ahol első körben nem töltöttünk túl sok időt, mert jött a hosszú és eléggé fárasztó, ám de tanulságos szántódpusztai kirándulás. Ott különböző osztálymegismerő feladat várt ránk, amiket a minket kísérő diákok és öregdiákok tartottak. Itt tanultuk meg többek között egymás nevét, és az Apáczai indulót is. Itt ismerkedtünk össze a vonaton nem megismert osztálytársainkkal is. Nagy lassan visszaballagtunk a szinte elviselhetetlen hőségben. A nagy séta után, mindenki örömére, elmentünk fürdeni a Balatonba. Mindenki nagyon jól mulatott. Később minden gólya osztályonként egymás mögé beállt és az Apáczai induló éneklése közben az egyik, már végzett diák felhúzta a zászlót. Majd este mindannyian osztályokba tömörülve activity féle játékot játszottunk. Aztán ezen nagyon jó nap befejezéséül DISCO volt.
Másnap hétkor keltettek minket, hogy egy kis reggeli tornázással dobjuk fel a napot. Nagy-nagy örömünkre Aznap délelőtt sportversenyek voltak, szintén a nagyok közreműködésével. Majd ebéd után, ami két turnusban történt, az igazgató úr, Munkácsy László és helyettese, Czédulás Katalin, valamint a kollégium vezetője, Rácz Tibor ellátogattak a táborba, és bemutatták nekünk az iskolát, továbbá elmondtak egy-két fontos dolgot. Nagyon nagy hőség volt, ezért igencsak rövidre sikeredett a dolog. Majd jött a nagy fürdés! Este pedig az osztályunkkal (7.D) a Balaton partján beszélgettünk, és készültünk a másnap bemutatásra kerülő előadásra. Majd, mint minden este DISCO volt. Aztán lefeküdtünk.
Éjjel fél 1-kor bejöttek a szobánkba, hogy ébresztő (ezt mind nem túl halkan)! Mi (Seben Laura és Molnár Krisztina) azt hittük, hogy már másnap 7 óra van és reggeli torna. De mint kiderült semmi ilyesmiről nem volt szó, csak egy kis éjjeli csillagvadászatról. Bezárták a szobánkat és elrejtették a kulcsát. Majd rejtvényről rejtvényre kellett menni és megkeresni azt a helyet, ahová a szobánk kulcsát rejtették. Végül megtaláltuk és mehettünk aludni, bár nem olyan sokat, mert másnap megint kelhettünk 7-kor és tornázhattunk reggel. Reggeli után a nagyon különleges programmal készültek számunkra: show-hajtás címmel szívattak minket. Sajnos nagy bánatunkra aznap nem volt túl jó idő, ezért nem tudtunk fürdeni. Majd délután 4-től minden osztály előadta saját produkcióját, amely abból állt, hogy egy első nap kiosztott mesét az osztályra formázva adtunk elő. A 7.C osztály a Micimackót, a 9.A osztály a Hamupipőkét, a 9.B a Macskafogót, mi pedig a Szépség és a Szörnyeteget. Nekünk mindegyik tetszett. Este búcsúbuli DISCO volt, ami nagyon jól sikerült.
Az utolsó napunk nagyjából pakolással és telefonszám (meg e-mail cím) cseréléssel telt. Bár nem maradhatott ki a zászló levonása sem, miközben a gólyák az Apáczai indulót énekelték. A vonatállomáson (is) jól szórakoztunk, és 30 perc késéssel el is indult a vonatunk Zamárdiból Budapestre.
Összességében a gólyatábor nekünk nagyon tetszett. Köszönjünk a Nagyoknak, és a kísérő tanároknak, hogy ilyen élménydússá tették számunkra az első apáczais napokat.
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.
2025. június 24.
Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.
2025. június 20.
A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.
2025. június 12.
A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.
2025. június 4.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.