Tízórai | Aktuális témák

Nukleáris szaktábor Keszthelyen

2024. augusztus 12. | utolsó módosítás: 2024. szeptember 16., 17:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Rövid beszámoló a szaktáborról.

2024. július 1-jén, hétfőn kora délután érkeztünk meg a keszthelyi kollégiumba, ahol a XVI. Mester András Nukleáris Szaktábort rendezték meg. Első nap még nem voltak szakmai előadások, csak a vízpartot látogattuk meg és ismerkedős játékokkal fejeztük be a napot.

Kedd reggel pedig bele is kezdtünk a tábor szakmai részébe. (Ekkor osztották ki a feladatsort is, aminek a megoldásait a tábor végén jutalmazták.) Délelőtt voltak előadások a magfizika alapismereteiről, nukleáris gyógymódokról, a Paks II-ről és a nukleáris biztonságról, majd végül az ITER-kísérletről (Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor). Ezután megebédeltünk, majd elmentünk megnézni Keszthely nevezetességeit, a Festetics kastélyt és a modellvasút-kiállítást Farkas László tanár úrral. Majd este Újvári Sándor tanár úr interaktív kísérleti bemutatója következett, amit mindenki nagyon élvezett.

Szerdán korán keltünk, mivel 10 órakor már Budapesten vártak minket a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpontban, ahol egy egész napos körbevezetésen vehettünk részt. Megnéztük a kutatóreaktort, megnézhettük, hogy milyen eszközöket használnak, ha egy bűnténynél sugárzó anyagot találnak és az ITER-kísérlet magyar vonatkozásairól volt szó. Ezután egy gyorsan eltelő 3 órás út vissza Keszthelyre, mivel szinte mindenki elaludt a buszon a hosszú nap után. Visszaértünk a kollégiumba, de még hátra volt egy napirendi pont: lézeres kísérletek következtek Tarján Péter tanár úr bemutatásában. Ezek a kísérletek is látványosak és érdekesek voltak, most sem bánta meg senki, hogy a kísérletek megtekintését választotta a korai lefekvés helyett.

Másnap reggel további érdekes előadások következtek, a kvarkok titokzatos világáról, a CERN működéséről, a nukleáris kölcsönhatásokról, s az előadások végén izgalmas kérdéseket vetettek fel. Majd a nap utolsó előadása a Curie-család életéről szólt. Délután szimulációs kísérleteken és laborméréseken vettünk részt, ahol Zsigri Ferenc tanár úrral is találkoztunk. Ezután, mivel végre jó idő volt, lementünk a strandra, bár nem volt túl meleg a víz, de így is kellemes volt a fürdés. Majd este a FINE által szervezett kvíz volt, először csapatos Kahoot, majd utána egyéni kvíz, ahol lehetett sokféle ajándékot szerezni.

Eljött a péntek is, szép reggelre virradt. Először egy természetes atomreaktor történetéről hallhattunk, ami után egy szavazás következett, mivel a Magyar Nukleáris Társaság új díjat alapított, a Mester András-díjat, Mester András tanár úr tiszteletére, aki 15 évig vezette, gondozta a nukleáris szaktábort. Ennek a díjnak az odaítélése az egész tábor alatti tevékenységen, viselkedésen alapul, de leginkább a szavazáson, ahol mindenki egy lapra írja a nevét annak, akinek ő szerinte kéne kapni a díjat. Ezután pedig még egy előadást hallgattunk meg a radioaktív hulladékok tárolásáról és kezeléséről. Majd az ebéd után Hévízre utaztunk, hogy fürödjünk egyet a Hévízi-tóban. Kétségtelenül egy üdítő élmény volt. Ezután pedig egy kb. 5 km-s sétával vissza is értünk a kollégiumba, ahol a tanár urakkal volt kötetlen beszélgetés, sok érdekes történetet hallottunk tőlük.


Nukleáris szaktábor Keszthelyen

Elérkezett a tábor utolsó napja is. Finom reggeli után még két előadást hallgattunk meg a CERN-i részecskegyorsító fejlesztéséről, a HL-LHC (High-Luminosity Large Hadron Collider) tervezéséről. Majd következett a tábor értékelése, zárása.

A tábor végén 3 különböző téren elért eredményekért adtak csokoládé formájában jutalmat az első néhány helyezettnek: szimulációs mérésért, a kísérletért és feladatmegoldásért. Mérésben apáczais diák nem kapott jutalmat, szimulációs mérésben viszont Takách Máté 3., Simon János Dániel 1. helyezést ért el. Feladatmegoldásban maximum 40 pontot lehetett szerezni, a beadott megoldások alapján: 4. helyen végzett Takách Máté 34 ponttal, 3. lett Biró Artúr 35 ponttal és az elsőséget Simon János Dániel szerezte meg 40 ponttal. Ezen kívül már csak a Mester András-díj odaítélése maradt hátra, amit a diákok szavazása alapján idén Simon János Dániel kapott. A díjat Mester András tanár úr családja adta át.


Nukleáris szaktábor Keszthelyen
Tarján Péter, Farkas László, Simon János, Újvári Sándor

A tanár urak jónak értékelték a tábort mindent összevetve. Szerintünk is jó volt, az ételek túlnyomó többsége finom volt, az előadások érdekes voltak, izgalmas témákról volt szó, a szabadidős programok is élvezetesek voltak, a szervező tanár urak és a FINE-s segítők pedig rendesek, segítőkészek és kedvesek voltak. Összességében azt mondhatjuk, hogy egy nagyon jó tábor részesei lehettünk.


Nukleáris szaktábor Keszthelyen

Major-Pomozi Léda, Biró Artúr és Takách Máté












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.

2025-ben is folytatódnak az ESERO Hungary programok

2025. január 21.

A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.

Célba jutott cipősdobozok

2024. december 21.

Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.

50. jubileumi Kárpát-medencei disputaverseny az Apáczaiban

2024. november 19.

Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.

Akkor és most – 1956 és 2024

2024. október 23.

Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.