Tízórai | Aktuális témák

Az aranyos Zsigri tanár úr

2022. június 17. | utolsó módosítás: 2022. június 17., 01:31

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Zsigri Ferenc tanár urat 2021-ben az ELTE Szenátusa aranyoklevéllel jutalmazta. Sajnos a Covid miatt csak idén került sor az oklevél átadására.

Az aranyoklevelet diplomaszerzésének 50. évfordulójára kapta, ily módon ismerve el tanári pályán nyújtott teljesítményét. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert ebből 42 (most már 43) évet az Apáczaiban tanított.

Minden egyes óráján érezzük, hogy életének középpontjában a diákok, a tanítás, az iskola áll. Tekintélyt sugárzó személyiségéből árad a fizika szeretete, amit nap mint nap átad a következő generáció tanárainak, műszaki értelmiségieinek, „tudósainak”. A pályafutása önmagában kimagasló, ez a sikeres diákjainak hosszú listájából is megállapítható.


Az aranyos Zsigri tanár úr

Már a felvételi előtt is legendákat hallottam a tanár úrról. Engem 2019 óta tanít, és személyesen is megismerhettem fantasztikus személyiségét; professzionális tanár és tanítvány központú pedagógus. Ami eredményekben és díjakban nem kifejezhető: a humorérzéke. Viccei változatosak, célba találnak, szinte minden órán ér minket valami meglepetés.


Az aranyos Zsigri tanár úr

Büszkék vagyunk arra, hogy a tanítványai lehettünk, reméljük, még sok generációnak megadatik ez a lehetőség. Tervei szerint 80 éves koráig abba se hagyja a tanítást, ugyanolyan fáradhatatlan lelkesedéssel tanít, mint pályájának kezdetén.

Juhász Júlia












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.

2025-ben is folytatódnak az ESERO Hungary programok

2025. január 21.

A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.

Célba jutott cipősdobozok

2024. december 21.

Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.

50. jubileumi Kárpát-medencei disputaverseny az Apáczaiban

2024. november 19.

Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.

Akkor és most – 1956 és 2024

2024. október 23.

Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.