|
|
2019. október 2. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
2019. október 2-án ünnepélyes keretek között átadták a Richter Gedeon Talentum Alapítvány ösztöndíjait a Richter Centenáriumi Emléktárban.
A Richter Gedeon Nyrt. társadalmi szerepvállalásában kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a természettudományos oktatás/képzés támogatásának. A Társaságnak fontos a tehetséges fiatalok megtalálása és a tehetséggondozás. A Richter Gedeon Talentum Alapítvány a 2019/2020. tanévben is támogatja ösztöndíj formájában azokat az ősztől végzős középiskolai tanulókat, akik tanulmányi eredményeik és versenyeken elért helyezéseik alapján arra érdemesek. Az országból 10 középiskolás diák kaphatja meg ezt az elismerést. Az ösztöndíjat a középiskola 12. évfolyama alatt, illetve ha érettségi után hazai természettudományos felsőoktatási intézményben folytatja tanulmányait, akkor az első évfolyam alatt is folyósítják.
Ez évben iskolánkból két diák is megkaphatta ezt az ösztöndíjat: Kozák András (12.C) és Almási Balázs (12.A). Kozák András volt az egyetlen, aki nem kémia tagozatosként nyerte el, ezzel is bizonyítva az Apáczaiban folyó kémiatanítás magas színvonalát.
Kozák András és Almási Balázs elnyerte a Richter Gedeon Nyrt. Talentum Alapítvány ösztöndíját
Kozák András és Almási Balázs elnyerte a Richter Gedeon Nyrt. Talentum Alapítvány ösztöndíját
Kozák András és Almási Balázs elnyerte a Richter Gedeon Nyrt. Talentum Alapítvány ösztöndíját
2025. május 20.
A 2024/2025. tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőiben elért eredményeink.
2025. május 12.
2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.
2025. május 3.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.
2025. április 30.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.
2025. április 30.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.