Ha nem is hagyományőrzően, ha nem is hosszasan, ha nem is mikulásosan, de idén is legalább vidáman megtartottuk a mikulásozást.
Jó volt látni, ahogy az unalmas és néhol izgalmas óra végtelenségébe betörve miként vidultak fel a diákok arra a rövid időre, míg szaloncukrot dobáltunk, összecseréltük a könyveiket, és míg hohohóztam egy nagyot (utóbbi miatt szegény Lívia néni kicsit túlságosan megijedt). A tanárok bár tudták, illetve a legtöbb tudta, hogy megyünk, mégis néhol jobban meglepődtek, mint a diákság. Nem a hagyományos értelemben vett mikulásozás volt, hisz hol van arról szó, hogy a Mikulás mindenkinek szaloncukrot oszt, vagy, hogy a krampuszok rosszalkodnak, míg ő osztogat? De talán nem is ez a fontos, hanem talán inkább az, hogy egy röpke pillanat ereéig örüljünk és történjen valami rendhagyó az órán.
Képgaléria
Hát mit is mondjak, nagy bátorság kell olyan emberek, olyan tanárok óráinak a betörésébe, mint Czirók, Száray vagy Forró tanár úr, de úgy éreztem a nagy, piros és rettentő meleg maskara mögött, hogy a tanárok legalább annyira örültek nekünk, ha nem jobban, mint a diákság. Az igazgatói irodába be sem akartak engedni, mondván, hogy értekezlet folyik, ami nemmellesleg igaz is volt, de hangerőnk erősebb volt Munkácsy igazgató úr irodájának iszonyú vastag ajtajánál, melynek következtében személyesen ő invitált be minket, ahol még Bakonyi igazgatóhelyettes tanárnővel is összehozott minket a vak szerencse.
Természetesen mi is diákok vagyunk, így hát, ha már volt rá lehetőség, készültünk egy kis különszámmal irodalomtanárunknak, Klobusovszki tanár úrnak. Éppen angolórájára törtünk be, mikor a „merényletet” elkövettük ellene. A vicc az volt, hogy Balogh András barátom elszavalta mindannyiunk és láthatóan a tanár úr örömére is a Befordultam a konyhára című Petőfi verset angolul. Egy szó, mint száz, azt hiszem mindannyiunk számára maradandó élmény volt.
Korányi Gergő
