|
|
2019. március 26. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
A Honvédelmi Sportszövetség támogatásának köszönhetően iskolánk 47 tanulója háromnapos kiránduláson vehetett részt 2019. március 23. és 25. között. I. világháborús hadszíntereket kerestünk fel.
Apáczaisok Doberdón
A szombati hosszas buszozást Celjén szakítottuk meg, ahol a Czillei család várát jártuk be. Az egykori hadszíntérre Görtznél (olasz nevén Goriziánál) értünk, ahol a várban berendezett múzeumot kerestük föl. A bábuknál hatásosabbak voltak a magyar haditudósító kiállított fényképei, például a patkányvadászat emlékéről. Borhegyi tanár úr részletes ismertetést tartott a buszon és a fölkeresett helyszíneken, stratégiákról, a kor haditechnikájáról, kritikus 400 méterről és családi emlékeiről.
Vasárnap reggel az aquileiai székesegyháznál kezdtük, ahol a negyedik századi, ókeresztény szimbólumokkal ékes mozaikpadló mellett az egyik X–XI. századi freskón hátrafele nyilazó magyar harcos ábrázolását is kiszúrtuk. Következő megállónk Redipuglia volt, ahol a monumentális emlékműre másztunk föl, ameddig lehetett, s az ezzel szembeni parkban kiállított fegyvereket tanulmányozhattuk.
Ezután következett túránk a Doberdói-fennsíkra. Tűző napsütésben másztuk meg a 275 méteres mészkőtömböt, sikerrel kerestük meg a térképen föladott pontokat, Ferenc József emlékműjétől a plató csúcsaiig. Döbbenetes volt fönn látni a természet szépségeit, az Alpok hófedte csúcsait, amire bő száz éve a besorozott alföldi bakák is rácsodálkoztak és közben átgondolni a szenvedéseket, a több mint egymillió embert ledaráló vágóhíd, a pokoli malom borzalmait, aminek emlékhelyei máig tanúskodnak a kiöntött vérről. Bemásztunk magyar lövészárkokba, olasz kavernába, beszélgettünk katonának beöltözött helyi hagyományőrzőkkel az osztrák egyenruhások lelkesen köszöntöttek mint szövetségest. A hegyről leereszkedve láttunk magyar emlékműveket, emlékfát és San Martino szétlőtt házaiból is pár romot. Nap végén fáradtan vacsoráztunk meg.
Hétfőn hazafelé Caporettónál álltunk hosszabban meg. A helyi múzeumban az 1917-es áttörést bemutató filmet láthattunk, döbbenetes fotókat egész hegyoldalt betöltő tüzérségi állásokról, megnyomorodott emberekről, fegyvereket, zászlókat és a csatateret fölkereső hírességek fényképeit is. Fölmentünk a közeli csontkápolnához is. A meglátogatni tervezett erődöt sajnos felújítás miatt bezárták, így csak kívülről tekinthető meg; de így is este fél tízre ért vissza buszunk Budapestre.
A történelem- vagy irodalomórákon már hallott helyszínek így álltak össze érthető, tiszteletet parancsoló, de döbbenetes, mindenképpen maradandó emlékké.
Kimegyek a doberdói harctérre tanulmányi kirándulás
A 4. honvédgyalogezred emlékgúlájánál kétszázan maradtak életben
Merre is vagyunk?
Görtz a város elvesztése vezetett Doberdó feladásához
A caporettói múzeumban Zoli épp a német nyelvű egészségügyi tájékoztatókat olvassa
Jelen Redipuglia csontkápolnája
Aquileia
Celje
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.