|
|
|
2018. december 9. | utolsó módosítás: 2023. január 23., 21:45
Kicsit kifáradtál már? Jól jönne egy kis levezetés? Szervezd meg a csapatodat!
2018. december 20-án (csütörtök), a téli szünet első napján kosár és röpi derbi lesz a leánytesiben (ezúttal nappal, nem éjszaka).
Várjuk a jelentkezését:
4-5 fős kosárcsapatoknak (fiú-, illetve lánycsapatok)
6-7 fős röpicsapatoknak (vegyes, fiú-lány csapatok)
Jelentkezési határidő: 2018. december 14. (péntek) éjfél.
Jelentkezni csapatként lehet a vass.miklos@apaczai.elte.hu e-mail címen, vagy személyesen Vass Miklósnál (fizika tanári, IV. emelet).
A jelentkezésben szerepeljen:
a csapat neve (szabadon választható)
a csapattagok nevei és osztályai
a sportág neve (kosár vagy röpi)
Egy osztályból több csapat is jelentkezhet. Egy csapat tagjai lehetnek különféle osztályokból is, de azért azonos vagy szomszédos évfolyamba járjanak. Egy diák mindkét sportágban szerepelhet 1-1 csapatban. Lehet jönni csak szurkolóként is, illetve aki szívesen pótolná a kifáradt társai kalóriahiányát egy forró gofrival, jelenkezzen bátran gofrisütőnek.
A csapatok csoportokba osztva fognak egymás ellen játszani. Kosárból külön csoportban lesznek a fiú-, illetve a lánycsapatok, röpiből viszont fiú-lány szempontból csak vegyes csapatok és vegyes csoportok lesznek (természetesen egy csapatban lehet mindenki azonos nemű). Külön lesznek a kisebbek, illetve nagyobbak; a jelentkező csapatok száma alapján alakul majd ki, hogy hány korcsoport lesz (pl. 7-8, 9-10, 11-12, vagy pedig 7-9, 10-12 osztályok). A részletes program, a csoportbeosztás, a meccsek időpontjai ugyanitt fognak megjelenni 2018. december 17-én (hétfő). Ezek barátságos mérkőzések lesznek, bíró nem lesz, illetve ha egy önként jelentkező diák vállalja a játékvezetést (és mindkét csapat jóváhagyja), akkor lehet ő a meccs bírója. Szükség esetén természetesen lesz moderálás.
A pontos időbeosztás az alábbi linken megtalálható:
https://www.netfizika.hu/teli-szunet-indito-kosar-es-ropi-derbi
Az alábbi játékosok ugyan most nem fognak tudni eljönni, de Téged várnak a többiek!
Üdvözlettel:
2026. február 4.
A generatív mesterséges intelligencia legújabb alkalmazási formáiról tart gyerekeknek workshopot az ELTE, de előzetes igényfelmérést is tartanak idősebbeknek.
2026. január 28.
Az egyre bizonytalanabb virtuális világban segítenek eligazodni az ELTE IK DRONE projekt átfogó oktatási anyagai és útmutatói.
2026. január 27.
Most szombaton az alábbi gondolatokkal üdvözölte a végzős diákjainkat az Igazgató Úr a szalagavató bálon!
2026. január 15.
Csipkó Hangát az Európa-bajnokságon elért sikere miatt Elismerő Oklevél díjazásban részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség.
2026. január 14.
Hanga 2024 nyarán kezdett el kutatni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának egyik kutatócsoportjában.