Tízórai | Aktuális témák

Vendégünk Mezei Márk

2018. október 24. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A beszélgetés mindkét résztvevője az Apáczaiban végzett, osztálytársak és padtársak voltak. Most, mint a regény írója és a kötet szerkesztője ülnek majd egymás mellett. Az Utolsó szombat Mezei Márk első regénye.

Beszélgetés Mezei Márk: Utolsó szombat című regényéről (Kalligram, 2018).
Beszélgetőtárs: Szilágyi Zsófia irodalomtörténészt (Szegedi Tudományegyetem)
Időpont: 2018. november 6. (kedd) 15.15
Helyszín: ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium


Vendégünk Mezei Márk

A beszélgetés mindkét résztvevője az Apáczaiban végzett, osztálytársak és padtársak voltak. Most, mint a regény írója és a kötet szerkesztője ülnek majd egymás mellett. Az Utolsó szombat Mezei Márk első regénye.

A könyv kiadói fülszövege:

1944. január 14. Budapest, Nagyatádi Szabó utca 32. A kopott kapu mögött bujkál a zsidó világ egyik legismertebb szellemi vezetője, Áron Rokeáh. Utolsó budapesti estéjén megrázó, áradó erejű üzenettel fordul a híveihez, ami néhány héten belül több kiadásban is megjelenik. A második megjelenéstől kezdve azonban több tucat mondat kimarad az eredeti szövegből. Mi történt? Véletlen? Tévedés? Szándékos hamisítás? Lehetetlen megmondani. A kérdés azonban velünk marad: mit akart mondani a belzi rebbe? A rabbi búvóhelyétől pár ajtónyira két nő keresi önmagát. Az egyik jó családból származó, művelt zsidó lány, a másik romlatlan, egyszerű cseléd. Egyetemről eltiltott illegális kommunista és mélyen hívő keresztény bejárónő. Nem szerethetik egymást, de nem tudnak létezni a másik szerelme nélkül. Mindenki ugyanarra a kérdésre keresi a választ: menjen vagy maradjon? Küzdjön vagy feladja? Az utolsó órák kegyetlen, mégis emberi küzdelmeinek történetét tartja a kezében az olvasó.

Mezei Márk 1972-ben született. A rendszerváltás éveiben a magyartanárától tudja meg, hogy köze van a zsidósághoz, ami annyira foglalkoztatja, hogy jesívákba, kollelekbe, és a rabbiképző pedagógiumába megy tanulni. Végül Szegeden és Angliában diplomázik. Ma hazai és nemzetközi kommunikációs ügynökséget vezet.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.

2025-ben is folytatódnak az ESERO Hungary programok

2025. január 21.

A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.

Célba jutott cipősdobozok

2024. december 21.

Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.

50. jubileumi Kárpát-medencei disputaverseny az Apáczaiban

2024. november 19.

Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.

Akkor és most – 1956 és 2024

2024. október 23.

Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.