|
|
2018. március 26. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
A mai nappal elkezdődtek a háromnapos eseménysorozat programjai. Az ELTE Gólyavár épületében volt a megnyitó ünnepség, azután pedig az ID által szervezett előadásokon, beszélgetéseken, foglalkozásokon vehettünk részt.
Az ünnepségen Salga Imre igazgató úr mondott beszédet, kiosztották az Apáczai Emlékérmet a tanárdíjazottnak, aki idén Kalásziné Ványi Klára tanárnő volt. Az igazgatói széket egy napra jelképesen az ID-elnök, Dolgos László (9.C) kapta meg. Mindezt énekes-zenés produkciók színesítették. Az ünnepély zárásaként pedig Salga Imre igazgató úr vezényletével egy igazi vihart imitáltunk. Nagyon jó hangulatú és nem túl hosszú/unalmas megnyitója volt ez az Apáczai Napoknak.
Ezután visszasétáltunk az iskolához, ahol egy-egy szál virággal tisztelegtünk az Apáczai-szobor előtt.
Az első sávban Fehértói Nagy Iván: Egy válság anatómiája című előadásán vettem részt. Nagyon érdekes volt egy szakember segítségével a bankok világába belenézni, illetve elsajátítani néhány alapfogalmat.
Második programként a Salga Imre igazgató úrral folytatott beszélgetésen voltam. Interaktív, vicces és érdekes volt, nagyon jó élmény. Igazgató úr is megjegyezte, hogy lehet, érdemes lenne állandósítani ezt a formátumot, ezt mindenképpen támogatom.
Nagyon jól indult az idei programsorozat, előttünk áll még két nap, jó szórakozást mindenkinek!
2025. május 12.
2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.
2025. május 3.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.
2025. április 30.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.
2025. április 30.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.