|
|
2017. szeptember 22. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
6 év után Siposs András tanár úr újra elindítja a feladatmegoldó fizika-pontversenyét, elsősorban felsőbb éves diákok számára.
Feladatmegoldó fizika-pontverseny indul. (Elsősorban a felsőbb évfolyamosoknak, de lesznek az alsóbb évesek számára is megoldható feladatok.) Négyhetenként tűzök ki egy újabb példasort, amit otthoni (becsületi alapon: saját ) munkával kell megoldani, és a határidőig (nem muszáj, sőt lehetőleg NE az utolsó napon!) rendezett külalakban, A4-es lapokon, névvel-osztállyal ellátva kell beadni. A helyes megoldásokat, az elért eredményt, az összetett állást fordulónként közzéteszem, a kijavított beadványokat visszaadom. A jutalom elsősorban a tudásban, megszerzett rutinban jelentkező előrelépés, de nyilván a szaktanárok is értékelik majd az eredményeket.
Formálisan szakköri jelentkezést nem kell erre leadni, a beadott megoldásokat ennek tekintem. Lehet később is csatlakozni, de a jó év végi összetett eredmény, helyezés nyilván csak folyamatos és kezdettől meglévő jó teljesítménnyel érhető el.
Remélem, sokan fogtok részt venni ebben a házi versenyben (amely a végzősökre tekintettel 7 fordulóban, április végéig tart majd), és ez jó tapasztalatokat nyújt a különböző országos versenyeken (Mikola, Öveges, Jedlik, OKTV, Szilárd Leó, Eötvös stb.) való eredményes szerepléshez.
A feladatsorok tőlem átvehetők papíron vagy letölthetők a Meridiánról a http://meridian.apaczai.elte.hu/fizika címről. Ugyanitt a megoldások és a verseny állása is nyomon követhető lesz.
Jó munkát, sok sikert kívánok!
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.
2025. január 21.
A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.
2024. december 21.
Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.
2024. november 19.
Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.
2024. október 23.
Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.