Tízórai | Aktuális témák

Molecular Frontiers Konferencia: Fehérjék a gyógyszerkutatásban

2017. szeptember 19. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Az idén ősszel Budapesten az ELTE-n és az az MTA TTK-n került megrendezésre a Molecular Frontiers Alapítvány nemzetközi konferenciája a „Fehérjék a gyógyszerkutatásban” című tudományos szimpózium. A Molecular Frontiers fő célja, hogy a fiatal korosztály számára felkeltse az érdeklődést a molekuláris tudományok iránt. A budapesti konferenciára meghívott neves előadók a fehérje-biokémia nemzetközi szaktekintélyei közül kerültek ki, akik között a három Nobel-díjas tudós is volt. A délelőtti előadásokon a kutatók saját kutatási területüket mutatták be, a délutáni programokon pedig személyes találkozókra is sor került a diákokkal. Iskolánkat 18 tanuló képviselte a rendezvényen, így a középiskolák egyik legnépesebb csapatát alkottuk.

Régóta kedvenc tantárgyaim közé tartozik a kémia és a biológia, így még a nyáron felfigyeltem erre a különleges lehetőségre. Nagy reményekkel indultam neki ennek a programnak, amelyben összességében nem is kellett csalódnom, sőt sok esetben meglepődtem az ELTE TTK-n szervezett, mégis nemzetközi esemény profizmusán. Az nyilvánvaló volt az első pillanattól fogva, hogy ez nem a jelenlegi korosztályomnak megfelelő program, ugyanis a középiskolai tananyagot közelről sem érintették az elhangzott előadások témái és azok mélysége. Gyakran több kérdéssel távoztam az előadásokról, mint amennyi eleinte volt. Szerencsére volt lehetőségem ezeket a kérdéseket akár anonim módon, akár személyesen feltenni a neves előadóknak, akik közül sokan Nobel-díjjal is büszkélkedhetnek. Ráadásul számos középiskolásoknak való foglalkozással színesítették ezt a két napot, így például lehetett különböző – az előadókról szóló – plakátokat dekorálni vagy aminosav modellekből egy nagyméretű fehérjét is kiraktak a jelenlévő diákok és segítőik. Összességében sokat tanultam, tényleg nem mindennap lát ilyet az ember, pedig ezek az események szerves részét képezik a kutatói létnek, és egy napon én is hasonló területen szeretnék majd dolgozni. Emellett az összes előadás angolul volt, ezáltal a szaknyelvet is „gyakorolhattam”. És a legfontosabb, amit még kiemelnék az a kutatói közösség, amely ilyenkor összetömörül egy helyre. Azonos érdeklődési körű emberek százai, akikkel alkalmunk volt beszélgetni, vagy adott esetben megismerkedni, sőt a Nobel-díjas professzorokat is kérdezhettünk munkájukról, vagy akár személyes kérdésekkel is fordulhattunk feléjük. Elképesztő érzés volt. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam a két nap során, amiket a jövőben biztosan fel tudok majd használni valamikor.


Molecular Frontiers Konferencia: Fehérjék a gyógyszerkutatásban

Akik ott voltak: Robin Balázs, Kun Bence (10.A), Kozák András, Mészárik Márk, Szegedi Melinda, Sztankó János (10.C), Király Márton, Nagy Csenge (10.D), Horváth Réka, Kovács Domonkos, Polyák Petra, Zsiros Boldizsár (11.A), Dobolyi Zsófia, Kaknics Zita (11.C), Hegyi Mihály (11.D), Botlik Bence (12.A), Herczeg Móric, Ördög Enikő (12.D) és Turi Soma (volt 12.C), Sebőné Bagdi Ágnes, Sebő Péter

Dobolyi Zsófia












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.