2017. április 10-én 12.45 órakor kezdődő koszorúzáson Bernátné Vámosi Judit tanárnő mondott beszédet az Apáczai szobor mellett. Ezt a beszédet most el lehet olvasni.
Kedves apáczaisok!
A tanév 180 napjában gépiesen haladunk el itt a mellszobor előtt, évente egyszer megállunk, hogy emlékezzünk névadónk szellemiségére.
Munkácsy László igazgató úr ma már Brüsszelben kezdte munkanapját. A világ sok városában ébredtek egykori diákjaink (vagy még alszanak), és végzőseink közül is egyre többen tanulnak majd külföldön. Örülünk sikereiknek (a mienk is!), és várjuk vissza őket, azzal a kívánsággal, hogy jobb hazát találjanak, mint amilyet Apáczai Csere János talált Erdélybe visszatérve. Egy biztos: ha Apáczai nem jár külföldön, annak hiányában, nem emlékeznék hatalmas örökségére sem.
Több aktualitásról nem szólok, ha mégis akad az a véletlen műve, annál is inkább, mert még a rendszerváltás előtt papírra vetett gondolatokat osztok meg veletek, Szigethy Gábor tollából. Gondolatilag nem tettem hozzá, sem nem vettem el belőle.
Apáczai Napok – koszorúzási beszéd
Egy hollandus Erdélyországban
Apáczai Csere János összecókmókolódott 370 évvel ezelőtt, szekérre ült, s elindult Erdélyből Hollandiába. Tanulni ment, a püspök küldte őt: forgolódjon, okosodjon a pápistaellenesek országában. Utánanéztem az interneten vajon meddig tarthatott ez az út. A fórumra érkezett válasz a következő: Csúszós úton, rossz időben egy megrakott két lovas szekér még egy gyalogos tempóját sem éri el, és jó időben is csak alig haladja meg azt. Kiszámoltam, ez az út legalább másfél hónapig tarthatott. És ma? És mindenben fejlődtünk annyit, mit a közlekedésben?
Térjünk vissza az eredeti cikkhez.
Apáczai tudós alkat: kamaszkorát könyvek között töltötte, otthona a könyvtár, de Hollandiában mégsem a tudomány bűvöli el igazán. Új világ tárul csodálkozó szemei elé: kikötőkben sürgölődő hajók, a világ minden tájáról ideverődött emberek nyüzsgő forgataga, kereskedők áruhalmazai: a szorgalom és a munka megbecsülése. Itt a tudás haszonnal jár: érdemes tanulni mechanikát, fizikát, matematikát, csillagászatot, optikát, mindenféle tudományt, melyek révén messzebbre merészkednek a hajók, gyorsabban dolgoznak a gépek, jobban élnek az emberek.
Apáczai tanul, gondolkodik, értelmez és újraértelmez. Az Erdélyben megtanult tömérdek szabály, a lexikális ismeretek özöne nem elég. A nyugati világban az iskola gondolkodásra és munkára nevel. Tudományokat anyanyelvükön tanulnak a hollandusok, így lesznek már fiatalon járatosak a világ megismerhető dolgaiban. Iskolát nemcsak papok járnak, tengerészek, kereskedők, hivatalnokok, minden rendű és rangú polgár.
Apáczai boldogan kutat és alkot: magyar nyelvű tudásforrást, enciklopédiát szerkeszt, közben családot is alapít Hollandiában. Ötévi távollét után küldetése véget ér, hazarendelik a gyulafehérvári kollégiumba. Erdély nem Hollandia. II. Rákóczi György fejedelem erőszakos uralkodásának utolsó éveiben vagyunk. Államéletben, iskolában a fejedelem parancsol, hogy ki mit tehet, azt a fejedelem szava dönti el.
Apáczai osztálytanító lesz Gyulafehérvárott, a megszerzett nagy tudás helyett azonban kizárólag az előírt tananyagot taníthatja. Szabályokat és szabályokat! S a jó diák jól megtanulja: ez az életben maradás feltétele, a szófogadás.
„A tisztán logikus tisztán szamár” – mondja Apáczai erről. Az erdélyi iskolát járt ember tudja a szabályokat, de gondolkodni még magyarul sem tud, hisz anyanyelvén gondolkodni nem tanította senki.
Apáczai nem akar tisztán szamarakat nevelni. Bemutatkozó beszédében a tudományok tanulásának fontosságáról beszél, olyan emberek körében, akiknek fejében ódon regulák gyepes gyűjteménye helyettesíti a tudást.
S mintha nem csupán az iskolaszerkezet megváltoztatására gondolna mikor így beszél (idézek): „Akik azt sugdossák közöttetek, hogy az ősök szokásán nem kell változtatni, azoknak tudniuk kellene, hogy az ősi szokásokhoz való ragaszkodás semmi más, mint a tévedések káros belénk rögződése. Figyeljenek az ilyenek azokra a változásokra, melyek napról napra szemünk láttára születnek mind a politikai és házi életben, mind az egyházban és másutt – az iskolákban is.”
Elhangzott a gyulafehérvári kollégiumban, 1654. január 11-én! Tanártársai körében, ellenségek gyűrűjében dolgozik Apáczai. Aki Erdélyben új eszmékről beszél, aki szófogadás helyett gondolkodásra akarja nevelni a fiatalokat – aki gondolkodik, az a fejedelmi önkény számára kárhozatos, veszélyes ember.
Gyulafehérvárott nem maradhat, tanít máshol. Kolozsvárra megy, iskolát teremt a semmiből. 1656. november 20-án tanárok s hallgatók népes gyülekezete előtt az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól beszél. Tervezetet készít, amelyben egy létesítendő erdélyi egyetem körvonalai rajzolódnak. Költségvetést mellékel, hogy bizonyítsa: ugyanannyi pénzből gazdálkodva több hallgatót és nagyobb tudásra nevelne ő Kolozsvárott, mint tették korábban a költséges gyulafehérvári kollégiumban.
Ír, vitairatot szerkeszt, folyamatos harcban a fejlődésért. A tudományok első magyar összegzőjének nagyon kevés idő adatott: egészsége felőrlődik, s nagyon fiatalon, 34 évesen véget ér pályája.
Amikor meghalt, már tömeg állt mögötte: gondolkodó magyarok, a jövő lehetősége.
Töltsétek hasznosan és kellemesen az Apáczai Napok minél több rendezvényét.
Budapest, 2017. április 10.
